Élet-Stílus

Gatlint négy évre tiltották el

A lehetséges nyolc helyett négy évre tiltották el Justin Gatlin olimpiai és világbajnok, volt világcsúcstartó amerikai sprintert, aki tavalyelőtt áprilisban akadt fenn egy ellenőrzésen.

Kapcsolódó linkek


atletika.lap.hu
sport.lap.hu

A 25 esztendős vágtázó a keddi ítélet szerint 2010. május 24-én versenyezhet legkorábban, így nem védheti meg idén Pekingben a 100 méteren szerzett ötkarikás bajnoki címét – ugyanakkor fellebbezhet a döntés ellen.

Az ügyében eljáró bizottság 53 oldalas jelentéséből kiderül, hogy a legnagyobb fejtörést az atléta 2001-es doppingügye jelentette az ítészek számára, amelyet még mindig nem sikerült egyértelműen tisztázni.

Gatlin 2001-ben az ifjúsági világbajnokságon bukott meg, mintájában ugyanis amfetaminszármazékokra bukkantak. Akkor kétéves eltiltással sújtották, ám az ügyet újratárgyalták, ugyanis a sprinter bizonyítani tudta, hogy a tiltott anyag egy olyan gyógyszerrel került a szervezetébe, amelyet gyerekkora óta húzódó betegsége miatt szedett. A bizottság dilemmáját éppen az okozta, hogy hat és fél évvel ezelőtt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elfogadta a kiváló sprinter érveit, ugyanakkor egy évre mégis megbüntette, továbbá: soha sem jelentette ki, hogy vétlen volt az esetnél.


Gatlint négy évre tiltották el 1

2010. május 24-én versenyezhet legkorábban (Getty)


A 2005-ös világbajnokságon három aranyérmet szerzett atléta ügye 2006-ban az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) – valamint az IAAF-nek és a NOB-nak – is komoly fejfájást okozott. Az USADA végül rendhagyó határozatot fogadott el: maximum nyolc évre szóló büntetést irányzott elő. Azaz a két lehetőség közül egy harmadikat választott: a második vétség automatikusan örökös eltiltással járt volna, míg az első eset figyelmen kívül hagyása után legfeljebb két évre szólhatna a büntetés.

Ezért talán nem véletlen, hogy most akadt olyan bizottsági tag, aki azt javasolta, Gatlin első doppingügyét nem kell figyelembe venni, és a szokásos két évre szóló büntetéssel sújtsák. Eszerint a futó még az idei amerikai olimpiai kvalifikációs bajnokság előtt visszatérhetne. Gatlinnek, aki 2006-ban lebukását először gyúrójának akciójával magyarázta, majd később elfogadta a doppingellenőrzés eredményét, hat hónapja van a fellebbezésre – mellyel vélhetően élni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik