Kapcsolódó linkek
„Idestova tíz esztendeje, 1998 óta vagyok kapcsolatban a McLarennel, és könnyen meglehet, hogy egész Forma-1-es karrierem során itt maradok. A legjobb helyen vagyok, hiszen a McLarennel jó eséllyel küzdhetek a futamgyőzelemért, valamint az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címért” – így Hamilton.
Érti a szakmáját és emellett hûséges is (mclaren.com)
A királykategória első színes bőrű pilótája az 1994-es Autosport Awardson találkozott Ron Dennisszel, a McLaren istálló első emberével, majd négy évvel később, az akkor még csak 12 (!) éves pilótát le is igazolta a csapat. Ez felbecsülhetetlen értékű támogatást jelentett Hamilton versenyzői karrierjében. Előbb tesztpilótaként működött közre, a 2007-es szezonban viszont már versenyzőként szolgálta a wokingiakat. Újoncként négy versenyt nyert meg (Kanadában, az Egyesült Államokban, Magyarországon és Japánban nem talált legyőzőre), 12-szer állhatott fel a dobogóra, továbbá hatszor az első rajtkockát is megszerezte. Végül a ferraris finn Kimi Räikkönen mögött második lett a világbajnoki pontversenyben.
Hamilton társa tavaly a spanyol Fernando Alonso volt, ám kettejük kapcsolata – főként a brit meglepően jó eredményei miatt – megromlott, és utóbbi visszatért korábbi csapatához, a Renault-hoz. Idén a finn Heikki Kovalainen lesz a McLaren másik versenyzője.