Élet-Stílus

Serie A: Mutu főszerepben

Sorozatban harmadik bajnoki mérkőzését nyerte meg a Fioentina: a firenzei alakulat a Serie A 19. fordulójában két tizenegyes góllal múlta felül a vendégként fellépő Torinót.

A Fiorentina elsősorban Mutunak köszönheti a sorozatban harmadik bajnoki győzelmét.

A román csatár a 45. percben büntetőt harcolt ki, melyet Vieri értékesített (higgadtan emelt a kapu bal oldalába), majd a 76. percben a győztes gólt is megszerezte.

Ezt megelőzően, az 57. percben Grella is megvillant, 15 méterről – a jobb kapufa segítségével – járt túl Frey eszén, és ezzel egyenlített a bennmaradásért küzdő Torino.

Adrian Mutu volt a döntnök (AP)

Adrian Mutu volt a döntnök (AP)

A hajrában aztán ismét jött Mutu. A 29 esztendős támadó előbb Lanna „jóvoltából” a földre került, majd ezúttal már maga vállalta el a megítélt tizenegyes elvégzését: Panenkát leutánozva aláemelt a labdának, amely szépen a hálóba hullott.

Mutu a 12. gólját szerezte (ötször büntetőből volt eredményes), a Fiorentina pedig újabb győzelmével jelenleg a negyedik az olasz tabellán, ám lemaradása jelentős: 12 pontra van az egy meccsel kevesebbet játszott Intertől.

A nap másik mérkőzésén szintén hazai győzelem született. A Genoa hátrányból fordítva, hajában szerzett gólokkal vete az Atlantát.

Serie A, 19. forduló:
Fiorentina-Torino 2-1 (1-0)
Gól:
Vieri (45. 11-esből), Mutu (76. 11-esből), ill. Grella (57.)

Genoa-Atalanta 2-1 (0-0)
Gól:
Borriello (73.), Figueroa (84.), ill. Doni (67., 11-esből)

Vasárnapi program:
AS Roma-Catania, 15:00
Juventus-Sampdoria, 15:00
Livorno-Empoli, 15:00
Napoli-SS Lazio, 15:00
Palermo-Siena, 15:00
Reggina-Cagliari, 15:00
Udinese-AC Milan, 15:00
Internazionale-Parma, 20:30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik