Élet-Stílus

Sebestyén Júlia már a vb-re koncentrál

Sebestyén Júlia nem csalódott, hogy két jól sikerült programja ellenére lemaradt a dobogóról a vasárnap befejeződött zágrábi műkorcsolya Európa-bajnokságon, de máris a következő világversenyre koncentrál.

“Elmúlt évek után kifejezetten örülök mostani szereplésemnek és persze a helyezésemnek is. Ezt csak erősíti, hogy mindenki úgy jött oda hozzám gratulálni, megérdemeltem volna a dobogót” – mondta a 2004-ben Budapesten Európa-bajnok tiszaújvárosi klasszis, aki ezúttal a harmadiktól kevesebb mint három ponttal elmaradva negyedik lett, s így a vasárnapi gálán is elkápráztathatta a közönséget.

Sebestyén hozzátette, nem töri a fejét azon, mi lett volna, ha nem csak szimplára sikerül a rövidprogramban az Axel. Mint mondta, ezt mindenki eljátszhatná, inkább örül, hogy – megközelítőleg – ismét négy évvel ezelőtti formáját futotta.

“Nagyszerű fizikai állapotomnak köszönhetem a mostani sikert és persze annak, hogy a hozzám közel állók maximálisan bíztak bennem. Ennek tudatában elég erősnek éreztem magam, hogy mindkétszer jól fussak” – tette hozzá Sebestyén, aki két nap pihenőt kapott, azaz szerdán kezdi meg közvetlen felkészülését a március 17-én kezdődő világbajnokságra.

Négy évvel ezelőtti formáját futotta (MTI/AP)

Négy évvel ezelőtti formáját futotta (MTI/AP)

A göteborgi eseménnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy jelenleg 6. a világranglistán, így kedvező sorsolással az utolsó csoportban korcsolyázhatna a rövidprogram során, de rosszabb esetben is az utolsó előttiben. Mint mondta, Svédországban jóval nehezebb dolga lesz a kiemelkedő szereplés elérésében, hiszen erősebb lesz a mezőny.

Jurek Eszter szakágvezető úgy értékelte Sebestyén szereplését, hogy az elmúlt két évben nem nyújtott ilyen jó teljesítményt, de elégedettségének adott hangot a 34. Vardanjan Tigrannal és a 21. Hadford Katherinával kapcsolatban is. Előbbi nem követett el nagy hibát, míg utóbbi szerinte felül is múlta önmagát.

Hozzátette, a vb-re Sebestyén és az ezúttal önmagához képest szintén jól szereplő, 21. helyen végzett Barta Krisztina, Tóth Ádám duó utazhat majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik