Élet-Stílus

Megint Ausztriából jön a Rába-habzás

A PRONAS természetvédő civilszervezet szerint bizonyítékok vannak arra, hogy Ausztriából érkezik az a szennyezés, amely a Rába habzását okozza. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter levélben sürget hivatalos tájékoztatást osztrák kollégájától.

“Megdőlt az a sokat hangoztatott osztrák állítás, miszerint a Rába Ausztriában nem habzik” – mondta az MTI-nek kedden Woki Zoltán, a PRONAS aktivistája. Elmondta, civil összefogásuk a napokban több fényképfelvételt is kapott Ausztriából, amely azt bizonyítja, hogy a Rába 40 kilométernyire a határtól, Felbachban is erősen habzik.

“Egyre gyanúsabb a Greenpeace által jogosan kifogásolt wollsdorfi bőrgyár – október óta bizonyos elemekből, például króm és foszfor – a megengedettnél jelentősen több gyári kibocsátással rendelkezik”.

A PRONAS véleménye szerint mind Ausztriában, mind Magyarországon túlzottan a Boxmark bőrgyárakkal foglalkoztak, és más szennyvízkibocsátók nem kerültek olyan mértékben a látókörbe, mint az indokolt lett volna. Az ipari szennyezők mellett még a nagyobb osztrák települések kommunális szennyvízkibocsátása is szóba jöhet.

Woki Zoltán hangsúlyozta: A PRONAS kíváncsian várja az osztrák illetékesek reagálását és intézkedéseit. Szomorúnak tartják, hogy a Rába Szentgotthárdon kívül hosszabb ideje a nicki gátnál is erősen habzik, akárcsak a Lapincs már több hónapja. Több vizsgálat ellenére szerintük szinte egyik területen sem látható előrelépés az okok kiderítésében.

A környezetvédelmi miniszter közleménye szerint a wollsdorfi bőrgyárban ugyanis a megengedett többszörösére emelkedtek a szennyezőanyag-kibocsátási értékek. Fodor Gábor szerint az osztrák fél kötelezettsége, hogy az érvényben levő határértékeket betartassa a bőrgyárakkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik