Élet-Stílus

Védett állatoktól kell védeni a gazdálkodót

Védett állat elpusztításáért jelentős pénzbírság, bizonyos esetben börtön jár. A gazdálkodóknak évente többmilliós kárt okoznak a halastavakat, erdőket, gabonát dézsmáló vidrák, hódok, madarak. A hatóságok segítenek a megelőzésben, esetenként az állatok kilövését is engedélyezik, de az állam kártérítést nem fizet. Az állat és ember közti feszültséget egy új uniós jogszabály fogja enyhíteni – 2009-től.

A médiavisszhangot kapott lébényi hódok kártétele miatt valóban el kellett bontani egy gátat – a hírekkel ellentétben nem hódvárat szedtek szét -, ami miatt víz öntött el egy alacsonyan fekvő területet. Ebben, azaz a megelőzésben a nemzeti park szorosan együttműködik a vízügyes szakemberekkel – tudta meg a FigyelőNet Pellinger Attila, a Fertő-Hanság és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője.

A hód egyébként lágyszárú vízi és vízparti növényekkel táplálkozik, fákat leginkább télen, és a víz közvetlen közelében „borogat”, hiszen fontos, hogy akár tápláléknak, akár a gát részének szánja, be kell hurcolnia a vízbe. Az „áldozattá” váló fák tehát vízparti, többnyire gazdaságilag értéketlen fajok, bokorfüzek egyedei, ezért a hódok által az erdőben okozott kár rendszerint nem számottevő – mondja a szakember.

Hódvár (forrás: Pellinger Attila)

Hódvár (forrás: Pellinger Attila)

A Hanság az európai hód természetes élőhelye, ahol újra meg kell tanulni együtt élni ezekkel az állatokkal, amelyeket a 19. században az ember pusztított ki hazánkból. Mára visszatértek, a Kisalföld területén élő mintegy 80 család ősei többségükben természetes úton, Ausztriából, az ottani állomány növekedése miatt érkezett a kilencvenes évek elején. A terület egyébként mélyen fekvő, lápos vidék volt, mielőtt lecsapolták. Természetes állapota tehát vizes, mocsaras élőhely, aminek szerves része a hód, ehhez – a természetvédelem segítségével – a gazdálkodóknak is alkalmazkodni kell – fogalmaz Pellinger Attila.

Nincs kártérítés

A védett állatfajok által okozott károk megelőzéséről, csökkentéséről elsősorban a terület tulajdonosának kell gondoskodnia, és ehhez segítséget kérhet a hatóságoktól – idézi a természetvédelmi törvényt A területen illetékes zöldhatóság engedélye szükséges az állatok elriasztásához, befogásához. Kivételes esetekben a túlszaporodott állomány egyedeinek gyérítését is engedélyezhetik. A tulajdonos – gazdasága, vagyona védelmében – minden esetben kérheti a természetvédelmi hatóságok segítségét.

Ha a védett fajok elleni fellépést az igazgatóság kezdeményezi, akkor állja a beavatkozás költségeit is. Ha a tulajdonos kérésére lép közbe, akkor külön megállapodást kell kötni a költségek megoszlásáról. Ha a gazda nem kér segítséget, természetesen anyagi támogatásra sem tarthat igényt. Állami kártérítésre a tulajdonos csak akkor számíthat, ha a kár a zöldhatóságok hibájából, mulasztásából következett be. Azaz nem reagáltak a segítséget kérő megkeresésre, indokolatlanul nem engedélyezték riasztási módszer alkalmazását, vagy a túlszaporodott állomány befogását, ritkítását. Minden más esetben az ingatlan tulajdonosa maga viseli a kárt – rendelkezik a természetvédelmi törvény.

Õ a bûnös? (forrás: WWF/Bojár Ádám)

Õ a bûnös? (forrás: WWF/Bojár Ádám)

Ha a hangágyú nem elég

Mindent megtesz a vadállatok által okozott kár mérséklésére a rétimajori Aranyponty Zrt. Halastavaik védelmére leghatékonyabb eszköz a fegyveres riasztás, amikor puskalövéssel űzik el a haltolvaj madarakat, de egyes esetekben – nem védett fajok esetén – az állatok kilövése is belefér – mondta el a FigyelőNetnek ifj. Lévai Ferenc, a cég logisztikai műszaki vezetője. Egy ideig hatékony az úgynevezett gázágyú, ahol egy PB–gázpalack által működtetett „hangágyú” bizonyos időközönként óriásit durran.

Hosszú távon azonban ez sem segít, a madarak hamar megszokják a „hangrobbanást”. Rétmajorban viszont mindent bevetnek: az ezer hektáros területen elterülő halastavak mellett madáretető tavakat alakítottak ki. Ezekbe a sekély vizekbe a szakzsargonban szemét halként említett, azaz gazdaságilag kevésbé értékes fajokat – törpeharcsa, kárász – telepítenek, amivel egy időre sikerül lekötni a potyázó szárnyasokat. Egy-egy tó lehalászásakor ugyanis leengedik a vizet, ami több napot is igénybe vehet, a halászó madarak pedig ebben a fázisban okozzák a legtöbb kárt.

Etetni kell a madarat, ha nem akarjuk, hogy a tenyészpéldányok essenek áldozatul – – fogalmaz Lévai Ferenc. Sajnos a madáretető tavak is csak ideiglenes megoldást nyújtanak. A madarak így is több milliós kárt okoznak a vállalkozásnak az őrszolgálat fenntartásától egészen odáig, hogy a levegőből érkező támadások miatt stresszes hal lassabban, és gyengébben fejlődik. Az állam pedig még a védett gémek, kócsagok által okozott károkból sem térít meg semmit.

—-A vidrákat már „megszelidítették”—-

Néhány évvel ezelőtt még a vidrák esetében is nagyon gyakran érkeztek jelentős kártétellel kapcsolatos bejelentések, ám ezek nagyrészt tévhiten alapultak. A tévhit elsősorban a régi szakirodalomban, vadászati könyvekben szereplő adatokra épült, ezek többnyire ugyanis azt állítják, hogy a vidra napi 6-10 kilogramm halat fogyaszt – tudta meg a National Geograpfic Online. Ma már bizonyított tény, hogy ez az érték valójában csak napi fél-egy kiló körül mozog. Nagyobb „pusztítást” csak a fiatal vidrák végeznek: két hónapos koruktól fél éves korukig: amíg ráéreznek a “vadászat ízére” valóban több zsákmányt ejtenek, mint amennyit elfogyasztanak.

A felnőtt vidra azonban már megelégszik a táplálkozáshoz szükséges mennyiséggel. Egy-egy kisebb horgásztó vagy halastó legfeljebb egy család (3-4 egyed) territóriumát képezi. Ugyanakkor elsősorban a kistestű halakat, mint kárász, törpeharcsa fogyasztják, amelyek a halastavak üzemeltetői számára kevésbé értékesek. „Habár a vidra okozta pusztítás ma sem ismeretlen, ez elsősorban a kisebb, nem kellőképpen védett tavaknál fordul elő. Jelentős konfliktusról azonban szerencsére már nem beszélhetünk” – mondta el Gera Pál, az Alapítvány a Vidrákért elnöke.

Hosszú távú megoldás készül

A természetvédelem és a gazdálkodók közötti szembenállásra várhatóan a 2009 nyarától érvénybe lépő európai uniós jogszabály nyújt majd megoldást. „Ennek keretében ugyanis lehetőség nyílik azoknak a gazdálkodóknak a támogatására, akik úgy kezelik területeiket, hogy ott a védett ragadozók is megfordulhatnak, és táplálkozhatnak. Ez a pénzügyi támogatás tehát nem kártétel esetén, hanem a megfelelő („ragadozóbarát”) gazdálkodásért jár. Korábban ugyanis nyugat-európai országokban számos visszaélésre adott lehetőséget a kártétel alapú támogatás” – tett hozzá Gera.

A hódok távoltartására léteznek mechanikai és kémiai módszerek is – állítja a WWF Magyarország. A legegyszerűbb megoldás – más vadkárok megelőzéséhez hasonlóan – a terület elkerítése. Ilyenkor a kerítés egy részét érdemes a föld alá helyezni, mivel a hódok jól tudnak ásni. A fák dróthálós körbekerítése is hatékony, ezt azonban a fa növekedésével párhuzamosan bővíteni kell. Költségesebb megoldás a villanypásztor, illetve mozgásérzékelőhöz kapcsolt hang- és fényjelzéseket kibocsátó riasztó.

Németországban egy homokkal és speciális ragasztókeverékkel vegyített hódriasztó kemikáliát kennek a fákra, amelynek a hatása hosszú évekig biztosított. Egyes helyeken a hódok etetésével próbálkoztak, faforgács kihelyezésével. További farágások elkerülése végett érdemes a már kidöntött fákat is a terepen hagyni. A hódok által okozott károk továbbá csökkenthetők, ha az állat által kedvelt vízinövények állományát növeljük, a vízparton pedig, egy 10-15 méteres sávban olyan fákat ültetünk, amelyet a hód kifejezetten kedvel (nyárfajok, fűzfajok). Így az állatok a part mentén tarthatók és nem mennek távolabbra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik