Élet-Stílus

Elhunyt Onódi György

A Magyar Filmművészek szövetsége fájdalommal tudatja, hogy 82. éves korában hosszú betegség után 2008. január 7-én elhunyt Onódi György gyártásvezető.

1926-ben született Budapesten. 1957-ben kezdett dolgozni a filmgyárban. Először mint naplóvezető, majd ügyelő. 1967-ben diplomát szerzett a Közgazdasági Egyetem ipargazdasági tagozatán. A Nyáron egyszerű (1963) című Bacsó Péter-filmben már gyártásvezetőként vett részt. Számos rendező mellett a legkülönbözőbb filmekben állt helyt, felelt szinte minden feltételért az optimális, jó gyártás érdekében, összesen több mint félszáz produkciót gyártott, melyeket vállán hordozott, anélkül, hogy a filmnézők túlnyomó többségének sejtelme lett volna szerepéről.

Dolgozott többek között a Hány az óra Vekker úr?, az Angi Vera, az Egy erkölcsös éjszaka, a Szerencsés Dániel, a Dögkeselyű, a Szerelem első vérig és az István a király című filmekben.

A 36. Magyar Filmszemle életműdíjasának temetése 2008. február 6-án tizenegy órakor lesz a Kozma utcai Új köztemetőben. A Magyar Filmművészek Szövetsége és a Magyar Mozgókép Közalapítvány saját halottjának tekinti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik