Élet-Stílus

Ivanovic döntős és világelső

Ana Ivanovic és az orosz Dinara Szafina vívja a szombati női döntőt a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a második helyen kiemelt szerb játékos 2 óra 15 perc alatt legyőzte 3. helyen rangsorolt honfitársát, Jelena Jankovicot. Szávay Ágnes párospartnere korábban Kuznyecovát ejtette ki.

Egy szerb és egy orosz elődöntőt rendeztek női egyesben az idei második Grand Slam tornán. A döntőbe jutás mellett a két meccs a világranglista alakulása szempontjából sem volt közömbös. Mivel Szvetlana Kuznyecova (4.) kikapott, a második illetve a harmadik helyen rangsorolt csatáját pedig Ivanovic nyerte, így biztossá vált, hogy hétfőtől ő ül a tenisztrónon.

A két szerb játékos összecsapása hajszálon múlt, mind a két játékos brillírozott a mérkőzés egyes szakaszaiban, a végén a tavalyi fináléban Justine Heninnel szemben elbukó Ivanovic kerekedett felül.

Jelena Jankovic kezdte jobban a mérkőzést, hamar 3:0-ra, majd 4:1-re is vezetett, de Ivanovic visszavette ellenfele adogatóelőnyét, és 4:4 után sorozatban négy játékot nyert. A második felvonást brékelőnnyel kezdhette a második helyen kiemelt, aki a meccsnek ebben a szakaszában sokat kockáztatott, de az eredmény őt igazolta.

Az új világelső (MTI/EPA)

Az új világelső (MTI/EPA)

A második szett elején egyre pontatlanabbak lett Ivanovic ütései, és ekkor elérkeztek Jankovic pillanatai. A fiatal szerb játékos sorozatban hét gémet nyerve kiegyenlített a szettek tekintetében.

A harmadik, mindent eldöntő felvonásban – nagy izgalmukban – többször is brékelték egymást a riválisok. Ivanovic végül bátor hajrával nyerte meg a meccset, ami egyben azt is jelenti, hogy a fináléban ő mérkőzhet meg Dinara Szafinával.

Szávay Ágnes párospartnere két sima játszmában legyőzte a négy között honfitársát, Szvetlana Kuznyecovát. A mérkőzés 1 óra 27 percig tartott és a bátran kezdeményező, 22 éves kiválóság teljesen megérdemelte nyert a 4. helyen rangsorolt, jóval esélyesebbnek tartott riválisával szemben.

Szafina – aki először jutott döntőbe Grand Slam-tornán – hétfőn óriási bravúrral, meccslabdát hárítva nyert az első helyen kiemelt Marija Sarapova ellen, majd szerdán ugyancsak meccslabdát védve győzte le hetedikként rangsorolt Jelena Gyementyjevát.

Roland Garros, női egyes, elődöntők:
Ivanovic (szerb, 2.)-Jankovic (szerb (3.) 6:4, 3:6, 6:4
Szafina (orosz, 13.)-Kuznyecova (orosz, 4.) 6:3, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik