A címvédő Talmácsi Gábor – aki pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét három esztendeje éppen a mugellói pályán szerezte meg – remekül kapta el a rajtot, elsőkényt fordult be az első kanyarba, és igyekezett meglépni a többektől.
Ez azonban nem jött neki össze, hiába volt gyorsabb és erősebb a motorja, mint a szezonban korábban bármikor. A francia Mike di Meglio már az első körben elmet mellette, Talmácsi ugyan visszaelőzött, de sok időt ezúttal sem tölthetett el az élen.
Nagy csata alakult ki, 12 fős boly diktálta elől az iramot. Folyamatosan előzgették egymást a motorosok, de senki sem tudott meglógni. A kategória magyar világbajnoka is végig élmezőnyben húzta a gázt, versenyben volt a győzelemért.
Talmácsi Gábor dobogóra állhatott (MTI/EPA)
Az utolsóelőtti kör végén aztán robbantott, így jó pozícióban, a harmadik helyen kezdte meg a hajrát. Később feljött a második helyre, de a spanyol Pol Espargaro bejött elé. A magyar pilóta tapadt rá, megpróbált előzni, és ez a hosszú célegyenesben, a kigyorsítás során sikerült is neki, ugyanakkor Simone Corsit már nem tudta befogni, ám mindössze két méterrel maradt el tőle.
Győzelmével az olasz pilóta a vb-pontversenyben is az élre állt. Talma három helyet lépett előre az összetettben, jelenleg a hetedik 52 ponttal, 35-tel marad el az éllovastól. Jövő héten a katalán futamon tovább javíthat.
„Óriási taktikai csata zajlott, a motorom nagyon jó volt. Az utolsó kanyar előtt tudatosan készültem a hajrára, behasaltam és mindent beleadtam. Úgy éreztem, esélyem van az első hely megszerzésére is, de egy hajszállal lemaradtam Simonétól. Egy hét múlva a katalán GP következik Barcelonában: tavaly a második helyen végeztem, remélem, most is jó eredménnyel zárok” – mondta a viadal után az MTI-nek Talmácsi Gábor.
A negyedliteres kategóriában szintén hazai győzelem született: Marco Simoncelli nyerte meg a versenyt a spanyol Alex Debon és a svájci Thomas Lüthi előtt. Tóth Imre a 15. helyen, azaz pontszerzőként ért a célba. A világbajnoki pontversenyben a finn Mika Kallio vezet, míg a magyar motoros jelenleg a 23.
A változatosság kedvéért a MotoGP-ben is olasz motoros állhatott fel a dobogó legfelső fokára – méghozzá az a Valentino Rossi, aki Mugellóban megszakítás nélkül immáron hetedszer diadalmaskodott. A sorozatban harmadik futamgyőzelmét arató „Doktor” a világbajnoki pontversenyben is az első helyen áll.
Schumi újra bukott
Második versenyén is bukott Michael Schumacher a német nemzetközi superbike-bajnokságon (IDM). A hétszeres Forma-1-es világbajnok sérülés nélkül megúszta a balesetet.
Schumacher a versenyen a 25. helyről rajtolt, de már a 17. volt, amikor a 11. körben elesett. A 39 éves versenyző két héttel ezelőtt mutatkozott be a sorozatban, akkor is bukott, de mindkét balesetét sértetlenül úszta meg – írta az MTI.
Olasz Nagydíj, 125 kcm:
1. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 39:59.020
2. Talmácsi Gábor (Aprilia) 39:59.039
3. Pol Espargaro (spanyol, Derbi) 39:59.056
A vb-pontverseny állása:
1. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 87 pont
2. Di Meglio (francia, Derbi) 87
3. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 75
…
7. Talmácsi Gábor (Aprilia) 52
250 kcm:
1. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 40:19.910
2. Alex Debon (spanyol, Aprilia) 40:20.409
3. Thomas Lüthi (svájci, Aprilia) 40:20.622
…
15. Tóth Imre (Aprilia) 41:45.801
A vb-pontverseny állása:
1. Mika Kallio (finn, KTM) 106
2. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 88
3. Alex Debon (spanyol, Aprilia) 79
…
23. Tóth Imre (Aprilia) 2
MotoGP:
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 42:31.153
2. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 42:33.354
3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 42:36.020
A vb-pontverseny állása:
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 122
2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 110
3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 94