Élet-Stílus

Bölénypark lesz Csernobilban

Kísérleti jelleggel rövidesen bölénycsordát telepítenek a csernobili tiltott övezetbe, hogy megfigyeljék, miként reagálnak az állatok az ottani létfeltétekre.

Az Ukrán Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma tárgyalásokat folytat a bölények betelepítéséről a felrobbant reaktor körül kialakított 30 kilométeres tiltott övezet radioaktivitással kevésbé szennyezett, 20 hektár kiterjedésű, elkerített helyére.

Volodimir Sandra, a rendkívüli helyzetek minisztere egy sajtótájékoztatón elmondta: a kísérlethez azért választották ezeket az állatokat, mert a bölények az ukrán erdők legnagyobb testű lakói, és a Csernobil környéki éghajlati viszonyok megfelelőek számukra.

Bölénypark lesz Csernobilban 1

A miniszter kifejtette: a Csernobil körüli tiltott zónán belül nem egyforma a sugárszennyezés szintje, vannak nagyon szennyezett és részlegesen szennyezett, az állatok létéhez megfelelő helyek. Ilyen kevéssé radioaktív helyre kerülnek kísérleti jelleggel a bölények, ahol majd megfigyelik, miként érzik magukat az ottani körülmények között.

Sandra megismételte korábbi kijelentését, hogy támogatja biztonságos turistaútvonalak kialakítását a csernobili tiltott övezetben. Hozzátette: csoportos utazásokat kell szervezni ukrán és külföldi turisták számára a zónába, hogy mindenki saját szemével győződhessen meg arról, milyen következményekkel jár a “fatális emberi hiba”. Nem a szerkezet hibája, hanem a balesetben megsemmisült rendszer tervezőjének a hibája – emlékeztetett az ukrán rendkívüli helyzetek minisztere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik