Élet-Stílus

Szávay győzelemmel kezdett Wimbledonban

A 15. helyen kiemelt magyar játékos két sima játszmában, 63 perc alatt nyert az olasz Tathiana Garbin ellen a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában. Szávay Ágnes következő ellenfele egyelőre nem ismert, mert a román Niculescu és a szlovák Rybarikova meccsét sötétedés miatt félbeszakították.

Szávay Ágnes életében másodszor állt rajthoz a londoni gyepen, tavaly mindössze egy kört ment. A már tizedik Wimbledonjára készülő Garbin várta az első körben, aki 2006-ban és 2007-ben szerepelt a legjobban, akkor a második fordulóig jutott.

Idén még addig se, miután a magyar játékos könnyedén győzedelmeskedett alig valamivel több mint egy óra elteltével. Szávay az első szettben háromszor is elvette riválisa adogatójátékát, és 21 perc alatt behúzta a szettet.

A második, egyben utolsó játszmában az olasz rivális kicsit összeszedte magát, ehhez persze az is kellett, hogy az első felvonáshoz képest többet hibázzon a magyar játékos. Szávay győzelme azonban egy pillanatig sem forgott veszélyben, és magabiztos sikert aratott.

Biztatóan rajtolt (MTI/EPA)

Biztatóan rajtolt (MTI/EPA)

“Nagyon örülök, hogy sikerrel vettem az első fordulót, már az edzéseken is jól ment a tenisz. Nagyon várom a második kört” – mondta a mérkőzés után Szávay.

A Vasas 19 esztendős teniszezője a verseny honlapja szerint a második körben a Monica Niculescu (román)-Magdalena Rybarikova (szlovák) összecsapás győztesével mérkőzik. A találkozót a döntő játszmában sötétedés miatt félbeszakították. Folytatás kedden.

Winbledon, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Szávay Ágnes (15.)-Garbin (olasz) 6:1, 6:3

Hétfői eredmények.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik