Meglepetésre a 43 (!) éves Hopkins nyert. A 26 esztendős, és a hivatásos ökölvívók táborában egészen a szombati – magyar idő szerint vasárnap hajnali – összecsapásig veretlen Pavlik támadó harcmodora ezúttal nem érvényesült.
Veterán riválisa gyakorlatilag minden menetben, javarészt megelőző egyenesekkel feltartóztatta, okosan keresztbe verte vehemens akcióit.
Még az adok-kapokból is többnyire Hopkins került ki győztesen, így a középsúly és a félnehézsúly közé sorolható “átmeneti” súlycsoportban zajló 12 menetes csatát fölényesen, nagy különbségű pontozással – a bíróknál 8, 10 és 13 ponttal – nyerte.
A középsúly korábbi uralkodója – akinek mérlegén 5 vereség és egy döntetlen is szerepel – diadalával 49. győztes meccsét jegyezte.
Pavlik, aki jelenleg két nagy szervezetnek (WBC, WBO) is a középsúlyú világbajnoka, 34 győzelem után szenvedte el első vereségét. Szakmai szempontból szerencséje, hogy nem címmeccsen kapott ki, ázsiója azonban így is nagyot csökken.