Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára egy közlekedésbiztonsági konferencia sajtótájékoztatóján jelentette be a traffipaxok számának jelentős növelését. Az államtitkár ugyanakkor arról is beszélt, hogy szeretnék elérni, hogy ne legyenek értelmetlen sebességkorlátozó táblák kirakva, valamint ne legyenek olyan járművek az utakon, amelyek nem képesek a legalacsonyabb sebességgel közlekedni.
Emlékeztetett arra is, hogy ebben az évben szigorodott a járművezetők előéleti pontrendszere, eddig hatezernél is több jogosítványt vettek el a helyszínen a rendőrök az ittas vezetésre vonatkozó szabályok szigorítása miatt, megemelték a helyszíni bírságok összegét és életbe lépett az objektív felelősség elve. Ennek köszönhetően érdemben változtak meg a közlekedésbiztonsági adatok: 24 százalékkal csökkent a halálos, 12,14 százalékkal a súlyos, 3,2 százalékkal a könnyű sérüléssel járó balesetek száma; az ittasan okozott balesetek száma pedig 25,7 százalékkal csökkent.
Az objektív felelősség elve miatt 161 540 fővel szemben jártak el a rendőrök és 6 milliárd 410 millió forint bírságot szabtak ki jogerősen. Ebből 2,8 milliárdot be is fizettek, vagyis “magas a fizetési hajlandóság”.