Az Európai unió a LIFE+ program keretében támogatja a Mohács melletti Szabadság-sziget és Béda-Karapancsa vízi világának megőrzését, a keleti Bakony természeti védelmét célzó projektet, a rákosi vipera védelmére indított program, valamint a hortobágyi szikes mocsarak és halastavak élővilágának visszaállítását.
A mohácsi Szabadság-zátony (forrás: KvVM)
Kétmilliárd forintot használhatunk fel
A a veszélyeztetett fajok és élőhelyek védettségének javítását célzó programok 2013-ra valósulhatnak meg – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM).
A pályázatok összköltségvetése mintegy 7,8 millió euró (mintegy kétmilliárd forint), ebből 5,5 millió euró az uniós támogatás.
A Szabadság-zátony és Béda-Karapancsa ártéri élőhelyeinek megőrzéséről szóló mintegy 1,8 millió euró összköltségű projekt eredményeképpen a mellékágat újra horgászok, evezősök, strandolók használhatnák rekreációs céllal. Valamint javulna a Szabadság-zátony déli részénél lévő újmohácsi partszakaszon található szabadstrand, illetve a Mohácsi-szigeti oldalon működő termelőkutak vízminősége is.
Kétmillió euró a viperáért
A 2,2 millió euró költségű Keleti-Bakony térségben lévő honvédségi használatban álló területek természetvédelmi rekonstrukciójának célja a leromlott élőhelyek és populációk helyreállítása. Meg kell őrizni a területek természeti értékeit és biodiverzitását, és legfőképpen össze kell hangolni a katonai tevékenységeket és a természetvédelmi akciókat.
Ugyancsak 2,2 millió euróból valósulhat meg a kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett rákosi vipera Kárpát-medencei szintű védelme. A rákosi vipera egy kistermetű mérges kígyó, ami a 20. század során folyamatosan visszaszorult, és a hajdani Kárpát-medencei elterjedés napjainkra néhány, magyarországi szigetszerű populációra zsugorodott. A program a faj végleges felmorzsolódásának megelőzésére irányul.
Rákosi vipera (forrás: KvVM)
Ötmilliárdot már elköltöttünk
1,6 millió euró támogatást nyert a balmazújvárosi puszták rendbetételére a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület. A projekt során kiszámíthatóvá válik a vízjárás a Nagy-szik területén, a balmazújvárosi lakók bekapcsolódhatnak a külterjes háziállat-tartásba, valamint látogatóközpont, pihenő, megfigyelőtorony épül.
Magyarország 2001-ben csatlakozott a LIFE programhoz 2006-ig 31 hazai pályázat nyert támogatást mintegy 20 millió euró, azaz körülbelül ötmilliárd forint értékben.