Élet-Stílus

Darnyi Tamás – a vegyeskirály (videó)

Négy olimpiai aranyérmével mind a mai napig ő a magyar férfi úszósport legeredményesebb képviselője. Hosszú éveken keresztül verhetetlen volt 200 és 400 vegyesen, az olimpiákon, vébéken és az Eb-ken se tudták megszorítani az egyik szemére sérült klasszist.

Egy újsághirdetés hatására döntött úgy Darnyi Tamás édesapja, hogy beíratja a fiát egy úszóiskolába. Hétéves korában kezdett el ismerkedni a sportággal. Tehetsége hamar megmutatkozott, és az úszópápának becézett Széchy Tamás irányítása mellett az eredmények sem várattak sokáig magukra. Eleinte a hátúszás volt a specialitása, később azonban vegyesre váltott.

Tizenöt évesen három Eb-címet nyert a korosztályos kontinenstornán, nem sokkal később azonban hógolyózás közben megsérült az egyik szeme. A sorozatos műtétek egy évig is elhúzódtak, ezért kisebb törés következett be fejlődésében. Széchy kezei alatt, nagy akaraterővel visszaküzdötte magát az élvonalba, és 1985-ben már a felnőttek Európa-bajnokságon is bemutatkozott Szófiában.

Verhetetlen volt (MTI)

Verhetetlen volt (MTI)

Ekkor ismerhette meg a magyar közvélemény a szürke melegítőjét, amely az elkövetkező években a védjegyévé vált. A debütálása a felnőttek között nem is lehetett volna sikeresebb, hiszen mind a két vegyesszámban aranyérmet nyert. A két Eb-bajnoki-címmel kezdődött el a nyolc évig tartó veretlenségi sorozata, melynek során megszorítani sem nagyon tudták a világversenyeken.

Madridban (1986) és Perth-ben (1991) két-két világbajnokságot nyert, a strasbourgi (1987), a bonni (1989) és a sheffieldi (1993) Európa-bajnokságon hat aranyérmet gyűjtött. A szöuli és a barcelonai olimpián is csak a talpát figyelték a riválisok. Sorozatban javította meg mindkét távon az aktuális csúcsokat, ő volt a világon az első úszó, aki 200 méteres vegyesúszásban két percen belüli időt ért el.

Darnyi világcsúcsa:

Sokak meglepetésére két évvel a barcelonai sikerek után, 27 évesen, veretlenül, pályája csúcsán bejelentette a visszavonulását. Ötször – 1986-ban, 1987-ben, 1988-ban, 1990-ben és 1992-ben – választották az év magyar sportolójává, 1991-ben pedig az év európai sportolója lett.

Versenyzőként kerülte a nyilvánosságot, a nyilatkozatokat olykor nyersen visszautasította, ezért gyakran bírálták az újságírók. Visszavonulása után sem szakadt el a víztől, mind a mai napig a Magyar Úszó Szövetség alelnöke.

Segít a hazai versenyek megszervezésében, és az olimpiai játékokon a magyar sportolók egyik leglelkesebb szurkolója. A nevével fémjelzett úszóiskolában számos, jövendőbeli bajnokkal foglalkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik