A Manchester Unitedet 1986 óta irányító szakember elmondta, nincsenek tervei a visszavonulását illetően, mivel még mindig élvezi a munkáját, feltehetőleg 2011-ig a posztján marad.
„Nem gondolok a visszavonulásra, nem tűztem ki magam elé időpontot, hogy mikor megyek nyugdíjba. Szerintem amúgy is lehetetlen erre határidőt szabni, nem is volna értelme. Szerencsére jó az egészségem és továbbra is élvezem a munkámat, miért is ne maradhatnék még három évig? – így a 66 éves tréner, aki eddig 18 trófeát nyert a „vörös ördögökkel”.
Ferguson 2005-ben egyébként komolyan elgondolkodott a visszavonuláson, be is jelentette, hogy abbahagyja, ám később meggondolta magát, és meghosszabbította a szerződését. Érthető, hogy hasonló komédiába ezúttal nem akar belemenni.
Még nem akar nyugdíjba menni (AFP)
Ryan Giggs, a manchesteri klub veterán játékosa úgy gondolja, a „főnök” még jó ideig irányít az Old Traffordon. „Nyilván örökké nem edzősködhet, ugyanakkor az egészen biztosnak látszik, hogy nem a közeljövőben vonul vissza. Ferguson továbbra is éhes a sikerre és nagyon élvezi a munkáját, talán jobban, mint korábban bármikor” – magyarázta a 34 éves walesi középpályás.
Gascoigne-t kiengedték a pszichiátriáról
Kiengedték a kórházból Paul Gascoigne korábbi válogatott labdarúgót, akit legutóbbi botránya óta a pszichiátriai osztályon kezeltek. Az angol futball fenegyerekét a rendőrök február 20-án, egy ötcsillagos szállodában állították elő, és állapota láttán – jellemzésük szerint beszámíthatatlan volt – mentális kezelést rendeltek el számára. A 40 éves Gascoigne korábban 57-szer szerepelt az angol válogatottban. (MTI)