„Őt akarom legyőzni, hogy megszerezzem a bajnokságot. Kimi tavaly a szezon során egyre jobb lett, és most onnan kezdi, ahol tavaly októberben abbahagyta. Biztos vagyok benne, hogy ezután is csak javulni fog, de én is” – nyilatkozta Hamilton a Daily Telegraphnak.
A 23 éves pilóta szerint a ragyogó bemutatkozás után – bár sokan így gondolják – sem lesz nehezebb dolga a második évben. „Minden kategóriában, ahol versenyeztem, a második évem, ha nem is könnyebb, de kétszer olyan erős volt. Semmi kétségem, hogy idén is így lesz.”
Csak ketten küzdenek a bajnokságért? (vezess.hu)
Hamilton azt is elmondta, hogy még mindig szokott beszélni Fernando Alonsóval, annak ellenére, hogy a spanyol nemrég ennek az ellenkezőjét állította.