Kapcsolódó linkek
A folytatásban Dzsudzsák vezérelte Loki beszorította a hazaiakat, és kiegyenlített öt perccel a félidő vége előtt. A remek igazolásnak tűnő Kouemaha labdáját Rudolf értékesítette. Az utolsó pillanatokban Szabó a vendégeknek fújt be egy szintén érdekes tizenegyest, és a kameruni csatár góljával a DVSC vonulhatott előnnyel az öltözőbe.
A második félidő közepén öt percen belül megfordította a meccset a szünet után sokkal összeszedettebben és pontosabban játszó MTK. Az elmúlt hetekben remekül futballozó Urbán egy némiképp szerencsés góllal egyenlített, majd újfent a játékvezetőnek köszönhetően megszerezte a vezetést is a bajnokságban még veretlen hazai csapat. Húsz perccel a lefújás előtt Kulcsár egy egyértelmű leshelyzet után vágta be Szabó Ádám átadását.
Támadott tovább a Debrecen, jó pár helyzetet ki is dolgozott, de ezeket mind ki is hagyta, így maradt a némiképp szerencsés MTK-győzelem a hazai szinten kimondottan élvezetes találkozón.
Soproni Liga, 5. forduló:
MTK-Debrecen 3-2
Gólok: Kanta J. (20., 11-esből), Urbán (66.), Kulcsár (71.), illetve Rudolf (40.), Kouemaha (45., 11-esből)
Szombat:
Nyíregyháza-Fehérvár FC 15 ó
FC Tatabánya-FC Sopron 17:30
Győri ETO FC-REAC 17:30
Gabona Trans Kaposvár-Diósgyőri VTK 19
ZTE FC-BFC Siófok 19
Vasárnap:
Budapest Honvéd-Újpest FC 19
Hétfő:
Vasas-Paksi FC 18