Élet-Stílus

Nagytakarítás a Realnál

A Real Madrid vezetősége a korai BL-búcsú ellenére kitart a nyáron igazolt Bernd Schuster mellett. A tréner spanyol lapjelentések szerint a szezon végén jó néhány játékost küld el, és legalább hat új emberrel szeretne erősíteni.

Hiába vezeti nyolc ponttal a spanyol bajnokságot a Real Madrid együttese, a vezetőség és a szurkolók kénytelenek lesznek még egy évet várni a tízedik BEK-, illetve Bajnokok Ligája-sikerre. A nyolcaddöntőben a királyi gárda meglepetésre alulmaradt az előzetesen esélytelenebbnek tartott AS Romával szemben.

A spanyol sajtóban azonnal megindultak a találgatások, sokan már tudni is vélték, hogy ki váltja a német szakembert a madridi együttes kispadján. A klub vezetősége azonban a váratlan kudarc ellenére kitart Schuster mellett. „Remélem a következő szezonban is folytatja. Bízunk az edzőben, szóba sem került a leváltása” – nyilatkozta a spanyol AS-nek Predrag Mijatovics.

Schuster változásokat tervez a keretben (AP)

Schuster változásokat tervez a keretben (AP)

Edzői poszton tehát nem lesz változás, a keret azonban alaposan át fog alakulni a nyáron a sportigazgató szerint. „Nagyszerű játékosaink vannak, ennek ellenére úgy gondolom, hogy erősödnünk kell” – tette hozzá a 90-es évek legendás szerb támadója.

A Marca nevű spanyol lap már tudni is véli, hogy kik intenek búcsút a királyi gárdának a nyári átigazolási időszakban. A lap információi szerint Christoph Metzelderrel, Jerzy Dudekkel, Miguel Torresszel, Javier Balboával, Javier Saviolával és Roberto Soldadóval sem elégedett a vezetőség, ezért nekik mindenképpen menniük kell.

Hogy kiket igazolnak a helyükre, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre érdemes lesz figyelni a következő hónapok pletykáit…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik