Borbély Zoltán ügyészségi szóvivő idézve a határozatot elmondta, hogy a kifogásolt jelenetben sem a kisfiú, sem az anya nem tanúsít kifejezetten szexuális magatartást, a jelenet a nemiséget nem ábrázolja súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan nem a nemi vágy felkeltésére irányul, nem pornográf és nem gyermekpornográf.
Alföldi Róbert ellen a Szövetség a Tisztességért Bizottság tett feljelentést megrontás gyanúja miatt. A szervezet beadványában azokra a sajtóban megjelent vádakra hivatkozott, amelyek szerint fajtalanságot, illetve vérfertőzésre utaló közösségellenes cselekményt mutat be a film.
A történet szerint a felnőtt főhős (Makranczi Zalán) kényszeres közelségben él idős, egyedülálló édesanyjával, az egykor ünnepelt színésznővel (Udvaros Dorottya), nem tud tőle elszakadni. A film bevillant néhány gyerekkori jelenetet, például a 8-10 éves fiú megmasszírozza, megmossa anyja lábát. Egy ilyen, egészen rövid snittben a gyerek keze a combon nyúlik fölfelé a bugyihoz, de itt vágás következik.
Borbély Zoltán kitért arra is, hogy a Fővárosi Bíróság nyilvántartásában nem szerepel a feljelentő egyesület.