Élet-Stílus

Czink már az első körben kiesett

A selejtezőből érkezett Czink Melinda kiesett a főtábla első fordulójában a 2,1 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán. A 25 esztendős magyar játékos a nála nyolc évvel fiatalabb dán Caroline Wozniackitól kapott ki.

A világranglistán 143. helyezett Czink Melinda ezt megelőzően egyszer, a 2007-es Las Vegas-i tornán már találkozott Caroline Wozniackkal (43.), s akkor 6:1, 6:3-as vereséget szenvedett.

Az első szett ezúttal is nagyon sima volt: Wozniack kétszer is elvette Czink adogatását, s mivel ő veszni hagyta egyetlen bréklehetőségét, 6:2-vel a 17 éves dán tini került előnybe.

Nem bírt Caroline Wozniackikal (MTI/EPA)

Nem bírt Caroline Wozniackikal (MTI/EPA)

A második játszma már szorosabb küzdelmet hozott, Czink mind a három bréklabdáját értékesítette, de Wozniack sem hagyta magát, ő is háromszor nyert gémet fogadóként, ekképp 6:6 után a rövidítés döntött – a dán javára, aki így két szettben, 1 óra 22 perc alatt került az Indian Wells-i torna második körébe.

A korábban ugyancsak kvalifikációt vívó Arn Gréta később játssza első főtáblás meccsét a német Sabine Lisicki ellen.

Indian Wells, női torna, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Wozniacki (dán)-Czink Melinda 6:2, 7:6 (7-4)

Eredmények

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik