Az AS Roma hazai pályán és idegenben is 2-1-re verte a Real Madridot, így a királyi csapat már a 16 között búcsúzott a BL-ben, ugyanakkor a nagy rivális Barcelona még mindig versenyben van a legrangosabb európai kupaporondon, miután 3-2-re és 1-0-ra verte a skót Glasgow Celtic csapatát.
„A Roma nem Celtic! Nekünk nem volt szerencsénk sem a sorsoláskor, sem a pályán, ráadásul többen sérülés miatt nem játszhattak a nyolcaddöntőben. Ellenben a Barcelona nem panaszkodhat Fortunára…” – magyarázta a bizonyítványt, egyben burkoltan támadta a riválist Bernd Schuster.
Bernd Schuster a nyáron állt a Real szolgálatába (AFP)
A Real edzője ezzel le is zárta a témát, ugyanis – mint mondta -, nem akarja, hogy azért is kritizálják, amiért a nyilvánosság előtt panaszkodik. „Ha folytatnám, azzal jönnének, hogy mentségeket keresek meg sajnáltatom magam. Itt, a klubom belül úgy is mindenki tudja, hogy mi vezetett a kiesésez.”
Egyes források szerint a korai BL-búcsú a német állásába kerülhet, ám ezt a klubelnök, Ramon Calderón, illetve maga „Bernardo” Schuster is cáfolta.
„Nem hiszem, hogy valakinek a jövőjét döntően befolyásolná az, hogy a szezon során elveszített egy meccset, ugyan már, ez nevetséges” – tette hozzá a német edző, aki a csapatával már csak a bajnokságban érdekelt, jóllehet, a tabellán az első helyen áll a Real Madrid, nyolc ponttal vezet az üldöző Barcelona előtt.