Élet-Stílus

Massa remekelt az éjszakában

A brazil Felipe Massa bő hattizedes előnnyel szerezte meg a pole pozíciót a Forma-1 történetének első éjszakai versenyén, a Szingapúri Nagydíjon.

A Ferrari brazilja a szűk, előzésre nem igazán alkalmas pályán az első rajthellyel félig-meddig a győzelmet is a markában érezheti. Massa mellől a fő riválisa, Lewis Hamilton rajtolhat majd, annak ellenére, hogy a brit pilóta az időmérő második szakaszában majdnem bajba került, éppen csak bejutott az utolsó tízbe.

A bajnokjelöltek mögött Kimi Räikkönen és Robert Kubica szerezte meg a második sor rajthelyeit, így tulajdonképpen a világbajnoki pontverseny első négy helyezettje indul majd az élről. Heikki Kovalainen az ötödik helyen már több mint egy másodperces hátrányt könyvelhetett el Massával szemben.

Felipe Massa öröme (MTI)

Felipe Massa öröme (MTI)

A top tízbe Nick Heidfeld, Sebastian Vettel, Timo Glock és a hosszú idő után a legjobb eredményét hozó Williams-páros, Nico Rosberg és Nakadzsima Kazuki is befért. (A BNW-s Heidfeldet aztán később megbüntették, három hellyel hátrébb sorolták, mivel akadályozta a 18. helyen záró brazil Rubens Barrichellót.)

Nagy csalódást jelentett a szurkolóknak és magának Fernando Alonsónak is, hogy az időmérő egyik favoritjaként – a három szabadedzésből kettőt megnyert! – a második szakasz elején búcsúznia kellett, ugyanis a Renault egyszerűen leállt alatta a felvezető körén. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző nagyon mérgesen gesztikulált, miután kiszállt az autóból.

Még a spanyolnál is rosszabb időmérőt tudhat maga mögött Giancarlo Fisichella, aki az utolsó szabadedzésen elég csúnyán összetörte a Force Indiát, amelyet még az időmérő első tíz percében is javított a csapata.

A veterán olasz kvalifikációs nekirugaszkodása nem tartott sokáig. Amint a pályára hajtott az autóval, azonnal el is találta a falat – méghozzá ugyanott, ahol korábban is ütközött már.

A Toro Rossónál sem lehetnek valami elégedettek, ugyanis Vettel eredményével szemben a francia Sebastien Bourdais az autóra panaszkodva még az első szakaszból sem jutott túl, 17. lett.

A vasárnap 14 órakor kezdődő futam első számú esélyese Massa, de a számos kiszámíthatatlan tényező miatt akármi történhet. A biztonsági autó például teljesen megkeverheti az erőviszonyokat, sőt még az is lehet, hogy esni fog. Biztosan látványos és remélhetőleg izgalmas futam következik.

Időmérő:
1. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:44.801
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:45.465 +0.664
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:45.617 +0.816
4. Robert Kubica (lengyel, BMW) 1:45.779 +0.978
5. Heikki Kovalainen (finn, McLaren) 1:45.873 +1.072
6. Nick Heidfeld (német, BMW) 1:45.964 +1.163
7. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 1:46.244 +1.443
8. Timo Glock (német, Toyota) 1:46.328 +1.527
9. Nico Rosberg (német, Williams) 1:46.611 +1.810
10. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 1:47.547 +2.746

A második szakasz kiesői:
11. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:45.038
12. Jenson Button (brit, Honda) 1:45.133
13. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:45.212
14. David Coulthard (brit, Red Bull) 1:45.298
15. Fernando Alonso (spanyol, Renault) idő nélkül

Az első szakasz kiesői:
16. Nelsinho Piquet (brazil, Renault) 1:46.037
17. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 1:46.389
18. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1:46.583
19. Adrian Sutil (német, Force India) 1:47.940
20. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) idő nélkül

Rajtsorrend
1. sor:

Felipe Massa (brazil, Ferrari)
Lewis Hamilton (brit, McLaren)

2. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Robert Kubica (lengyel, BMW)

3. sor:
Heikki Kovalainen (finn, McLaren)
Sebastian Vettel (német, Toro Rosso)

4. sor:
Timo Glock (német, Toyota)
Nico Rosberg (német, Williams)

5. sor:
Nick Heidfeld (német, BMW)
Nakadzsima Kazuki (japán, Williams)

6 sor:
Jarno Trulli (olasz, Toyota)
Jenson Button (brit, Honda)

7. sor:
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
David Coulthard (brit, Red Bull)

8. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Renault)
Nelsinho Piquet (brazil, Renault)

9. sor:
Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso)
Rubens Barrichello (brazil, Honda)

10. sor:
Adrian Sutil (német, Force India)
Giancarlo Fisichella (olasz, Force India)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik