Az Inter Torinóba látogatott – és írhatnánk, hogy sima győzelmet aratott, erre utal a 3-1 is, de az igazság az, hogy a hajrában feltámadtak a „bikák”, de csak szépítésre futotta az erejükből. Az Inter a 24. percben Pisano öngóljával szerezte meg a vezetést (a védő Mancini beadása után talált közelről a saját kapujába), majd kisvártatva Maicon is beköszönt.
A brazil jobbhátvéd 17 méterről irtózatosan nagy gólt szerzett, lövése után a felsőlécről került hálóba a labda. A szünet után tovább növelte az előnyét az Inter: egy gyors ellentámadás végén Ibrahimovic lőtt 11 méterről a bal alsó sarokba. A Rómából igazolt Mancini ezúttal is előkészítőként jeleskedett.
Zlatan Ibrahimovic is betalált Torinóban (AP)
A folytatásban, háromgólos vezetésénél „hátradőlt” a bajnokcsapat, és ezzel önmagának tette nehézzé a találkozó végét. A Torino nagy elánnal támadott, de csak a becsületgólra futotta az erejéből (Samuel beadása után Abbruscato közelről gurított a kapu közepébe), igaz, szorosabb is lehetett volna az eredmény, ha a kapufa nem segíti ki az Intert, vagy ha a hajrában Julio Cesar kapus nem mutat be egy óriási bravúrt.
A Juventus Trezeguet és Del Piero nélkül (ráadásul sérülés miatt Buffont is le kellett cserélni) nyert a Cagliari otthonában – a győztes gólt a múlt heti Udinese elleni bajnokit is eldöntő Amauri szerezte.
A Fiorentinában az AC Milantól szerződtetett Gilardino is folytatta a gólgyártást. A hétközi Bajnokok Ligája-fordulóban, a francia Olympique Lyon ellen duplázó csatár találata három pontot ért a firenzeieknek a Bologna elleni hazai találkozón.
Serie A, 3. forduló:
Cagliari-Juventus 0-1 (0-1)
Gól: Amauri (39.)
Fiorentina-Bologna 1-0 (1-0)
Gól: Gilardino (37.)
Lecce-Siena 1-1 (0-1)
Gól: Caserta (57.), ill. Ficagna (38.)
Palermo-Genoa 2-1 (1-0)
Gól: Cavani (39.), Bovo (58.), illetve Milito (89.)
Sampdoria-Chievo 1-1 (0-0)
Gól: Franceschini (49.), illetve Langella (51.)
Torino-Internazionale 1-3 (0-2)
Gól: Abbruscato (76.), ill. Pisano (24., öngól), Maicon (26.), Ibrahimovic (51.)
Udinese-Napoli 0-0
Szombaton játszották:
AS Roma-Reggina 3-0
Catania-Atalanta 1-0
Később:
AC Milan-SS Lazio