Élet-Stílus

Romario megdöbbentő nyilatkozata

Romario, a brazilok világbajnoka a játékkal ugyan felhagyott, a reflektorfényről azonban nem hajlandó lemondani. A minap megdöbbentő nyilatkozatával hívta fel magára a figyelmet. Egyebek mellett azt állította: jobb játékos volt, mint Pelé.

Az 1994-ben világbajnoki címet és számítása szerint karrierje során több mint ezer gólt szerző egykori brazil labdarúgó elárulta, sohasem volt szent, egyszer egy repülőgépen szexelt, magát pedig jobb futballistának tartja, mint a legendás Pelét.

„Valóban szexeltem egy repülőgépen. Régen volt, akkortájt, amikor újonc voltam a válogatottban, az első utazásaim egyikén. Pontosan nem tudom, mikor, csak azt, Svájc felé tartottunk. A többi történelem” – magyarázta a nemrég visszavonult klasszis, aki pályafutása lezárásával semmit sem veszített a legendás, kissé túlcsorduló önbizalmából.

Szerinte nem akadt nála jobb, veszélyesebb csatár a kapu előtt, magát még a háromszoros vb-győztes brazil legendánál, Pelénél is többre tartja. „Mivel egyszer sem láttam játszani őt, nála is nyilván jobbnak tartom magam. Persze tisztában vagyok azzal, hogy Peléből csak egy van, mint ahogy Diego Maradonából is, ugyanakkor Romario is egyedülálló. A tizenhatoson belül sokkal veszélyesebb, jobb voltam, mint a nevezett legendák. Nem is tudok olyanról, aki a helyembe léphetne” – így Romario.

A világbajnoki trófeával (Wikipedia)

A világbajnoki trófeával (Wikipedia)

A 42 éves exfutballistának nemcsak az önértékeléssel akad gondja, hanem a magaviseletével is, igaz, ő is bevallotta, sohasem volt egy szent. „Az összetartások, nagy tornák során mindig elszöktem abból a szállodából, melyben a csapatom lakott. Például az 1993-as brazil-uruguayi meccs előtt egy másik hotelbe mentem, az egyik Copa Americán, Bolíviában szintén meglógtam, de az 1994-es világbajnokságon is legalább kétszer elhagytam a brazil válogatott szálláshelyét. Fogtam magam, aztán elmentem. Tulajdonképpen mindig megszöktem. Senki sem tudta, hol vagyok. Néha még én sem…” – magyarázta.

Romario az intim szférájába is betekintést engedett, elárulta, korábban lefagyasztotta a spermáit arra az estre, ha akarna még egy gyereket – és elmondása szerint most akar.

Ugyanakkor azt is bevallotta, hogy bár kemény fickó, azért neki is vannak gyenge pontjai: egy kicsit fél a kutyáktól, s a repülőgépen utazva sem érzi teljes biztonságban magát, előfordul, hogy „pánikol”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik