Élet-Stílus

Szávayék nyertek, de visszaléptek

Szávay Ágnes párosban is bejutott a nyolc közé az 1,34 millió dollár összdíjazású charlestoni női tenisztornán, miután Dinara Szafina oldalán legyőzte a Czink Melinda, Chanelle Scheepers magyar-dél-afrikai kettőst. Ugyanakkor az orosz hölgy sérülése miatt mégis befejezte szereplését a duók versenyében.

Szávayra egyesben és párosban is pikáns találkozó várt csütörtökön, és a világranglista 13. helyén álló tehetség mind a két „fronton” sikeresen szerepelt. Előbb két szettben, 6:2, 7:5-re legyőzte páros partnerét, rangsorban 16. Dinara Szafinát, majd immár vele karöltve bizonyult jobbnak a Czink Melinda, Chanelle Scheepers magyar-dél-afrikai kettősnél.

Szávayék könnyedén hozták az első szettet. Miután jól szerváltak, és ők közben kétszer is elvették az ellenfél adogatását, 6:1-gyel kerültek lépéselőnybe. A folytatás már szorosabb csatát hozott: Czinkék ezúttal öt bréklabdájukból egyet értékesítettek, de Szávayék ismét kétszer nyertek játékot fogadóként, így a második szettet is megnyerték – 1 óra és 4 perc alatt, 6:1, 6:4-gyel kerültek a legjobb nyolc közé.

Párosban befejezte (MTI/EPA)

Párosban befejezte (MTI/EPA)

Később azonban jött a hír, hogy Szávayék Szafina sérülése miatt (az orosz teniszezőnek a jobb térde fájdult meg) visszaléptek a további küzdelmektől, így meccs nélkül, közvetlenül az elődöntőbe jutott az első helyen kiemelt Cara Black, Liezel Huber zimbabwei, amerikai tandem. Kár érte…

Ám egyesben a 19 esztendős magyar teniszező még versenyben van, a negyeddöntőben a nála egy évvel fiatalabb francia Alize Cornet-val játszik budapesti idő szerint 21 óra körül. A magyar és a rangsorban 40. francia játékos első közös meccsére készül.

Furcsa meccs a barátnő ellen

„Igazából nem ment jól a játék, taktikus teniszezéssel tudtam győzni egyesben. Nagyon furcsa volt a barátnőmmel és egyben páros partneremmel játszani. Természetesen örülök a győzelemnek, de most már készülök a Cornet-val szembeni mérkőzésre” – nyilatkozta az MTI-nek Szávay Ágnes a Dinara Szafina ellen vívott mérkőzés után.


Charleston, női torna, páros, nyolcaddöntő:

Szávay, Szafina (5.)-Czink, Scheepers 6:1, 6:4

Negyeddöntő:
Black, Huber (1.)-Szávay, Szafina (5.) mérkőzés nélkül

Ajánlott videó

Olvasói sztorik