Kötvénykibocsátással igyekszik forráshoz jutni az Aranypók Rt. A dolgozók többségi tulajdonában lévő kereskedelmi cég ugyan tavaly növelni tudta a nyereségét, ez azonban – a privatizációkor felvett E-hitel törlesztését lehetővé tevő osztalék kifizetése után – nem elegendő a szükséges hálózatfejlesztés finanszírozására. Vélhetően ezzel magyarázható, hogy az Aranypók május 28-án három napig jegyezhető kötvényt bocsátott ki, 70-100 millió forint értékben. Az értékpapírra a cég az 1999. december 12-én lejáró futamidő alatt 1997 végéig 23,5 százalék kamatot fizet, az azt követő években pedig az előző év december 20-i jegybanki alapkamatnál 2,5 százalékkal többet, de legfeljebb 30, minimum 15 százalékot. A pénzből az Aranypók főként az épülő bevásárlóközpontokban szeretne boltokat nyitni. A forgalmát tavaly már reálértékben is növelni tudó cég alighanem bízik abban, hogy a boltnyitások után emelni tudja profitját, ellenkező esetben ugyanis az E-hitel törlesztése és a hozamfizetés túl nagy terheket róna a társaságra és a részvényes dolgozókra.
- 09:13 Sztárban sztár All Stars: Gyerekei édesanyjára emlékeztette Hajós Andrást a Miley Cyrusnak öltözött Peter Šrámek
- 09:04 Fatális baleset végzett a Don-kanyarba vezényelt egység első áldozatával
- 08:47 Donald Trump „értelmi fogyatékosnak” nevezte Kamala Harrist
- 08:26 Sztárban sztár All Stars: Stohl András zokogva értékelte Puskás-Dallos Peti Kaszás Attila-utánzását
- 08:01 Emberi ürülékbe fulladt 100 német nemes
- 07:50 Csodásan hangzó, de újra csak súlytalan díjakat kapott a Liget Budapest, illetve a Magyar Zene Háza
- 07:28 Sztárban sztár All Stars: ismét két előadó búcsúzott a versenytől
- 07:27 Három településen is polgármestert választanak
- 07:15 Felkészülés a fagyokra: így teleltessük a leandereket!
- 07:03 Könyvfesztivál: két jemenit nem engedtek be Magyarországra, egy orosz programot pedig lemondtak
- 06:57 Orbán Viktor és a határhoz tervezett állítólagos menekülttábora az osztrák választási kampány témái között
- 06:26 Fokozatosan elvonulnak az esőfelhők
- 06:15 Magtárból építettek álomszép templomot Dunapatajon
- 06:09 „Volt egy álmom, hogy a nyolcvanadik születésnapomat ünnepeljük” – Karsai Dániel halálára
- 06:05 Egy éve ilyenkor: egy lengyel pap orgiáján lesérült az egyik résztvevő
- 18:01 És Isten megteremté a nőt – 90 éves lett Brigitte Bardot
- 17:40 Az irodában estek egymásnak, csak arról feledkeztek meg, ebből a járókelők kint minden látnak
- 16:56 Születésnapi ünnepség miatt utazott Csehországba Orbán Viktor
- 16:58 45 évet töltött a halálsoron egy japán férfi, 88 éves korában a bíróság kimondta, koholt vádak alapján ítélték el
- 07:28 Sztárban sztár All Stars: ismét két előadó búcsúzott a versenytől
- 06:05 Egy éve ilyenkor: egy lengyel pap orgiáján lesérült az egyik résztvevő
- 18:06 Karácsony távozó kabinetfőnöke: Az elmúlt években voltak olyan kanyarok, amikbe néha én is beleszédültem
- 19:01 Hogyan ásta el magát András herceg, amikor megpróbálta kimagyarázni a szexbotrányát?
- 19:56 Budapesten tüntettek a világhírű környezetvédő bebörtönzése ellen
- 16:20 Mit tud ez a napszemüveges, szigorú nő, amivel átformálta a kilencvenes éveket?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!