Gazdaság

AGRÁRFINANSZÍROZÁS – Kenyérkölcsön

Tervezhetnek a mezőgazdák. A közlönyben legalábbis már megjelentek a fontosabb termékpiacokat 1997-ben szabályozó főbb rendelkezések, és ismertté váltak a kedvezményes agrárhitel-lehetőségek is. A legnehezebb döntés előtt most a gabonatermelők állnak: mikor adják el a terményüket? A szakminiszter kivárna.

Csaknem háromnegyedénél tartott már a búza betakarítása a hét elején. A termés becslések szerint átlagosan négy tonna körül lesz hektáronként, azaz országosan elérheti az ötmillió tonnát. A minőség azonban elmaradhat a várttól: kevesebb lesz a legalább 26-28 százalék sikértartalmú étkezési búza, és több a takarmánynak való. Az ország éves ellátásához szükséges 1,7 millió tonna étkezési gabonát azonban már betárolták a felhasználók. Az IKIM – az FM jóváhagyásával – október végéig félmillió tonna búza kivitelére ad engedélyt. A szükséges passzust eddig kevesebb mint négyszázezer tonnára váltottak ki. Nagy Ferenc földművelésügyi miniszterminiszter azt tanácsolta a termelőknek, hogy ne adják el azonnal, olcsón a gabonát, mert szerinte a kereskedői vélekedésekkel ellentétben növekedni fog a búzaár.

A szaktárca vezetője bejelentette, hogy a minisztérium nem csak az idén és jövőre hirdet 50-50 milliárd forintos tőkepótló hitelt az agrárvállalkozásoknak és az elsődleges feldolgozóknak, hanem várhatóan lesz harmadik hitelcsomag is. Az árbevétel negyedét kitevő, de maximum 50 millió forintos hitelre szeptember elsejétől a vállalkozások, a magántermelők és az őstermelőket integráló szervezetek is jelentkezhetnek. A sikeres pályázók a 4-6 éves törlesztési idő alatt csökkenő (átlagosan 50 százalékos) kamattámogatást kaphatnak, s emellett az állam a hitelgarancia díjának felét is átvállalja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik