Gazdaság

TATABÁNYÁN AZ ERICSSON – A bolgár kísérlet

Skócia, Írország és Franciaország után Magyarországon, jelesül Tatabányán hozza létre hardvergyártó bázisát az Ericsson cég infocom rendszerek ágazata. Erről kötött megállapodást a napokban a svéd multi és az amerikai SCI Systems, amely a világ legnagyobb elektronikai alkatrészgyártó cége.

A 12 millió dolláros beruházással létrehozandó, 10 ezer négyzetméter alapterületű üzem 1998 első negyedében kezdi meg a gyártást, s egy éven belül 300-400 új munkahelyet teremt. Az itt előállított nyomtatott áramköri lapok jelentős részét az európai piacra szállítja az Ericsson. A svéd konszern két éve tartó átszervezési stratégiájának része az infocom rendszerek ágazatának létrejötte. Ezt elsősorban az indokolta, hogy az utóbbi időben a fejlett technológiát igénylő szoftver- és rendszerintegrátori feladatokra tevődött át a hangsúly. A cég ettől reméli európai piaci részesedésének növelését.

A változásokat a vezetés itteni tevékenységében is érvényesíteni kívánja. Ezért hozták létre tavaly Budapesten az Ericsson alapkutatással foglalkozó laboratóriumát. A távközlő hálózatok modellezésével, tervezésével, menedzselésével, mérésével, a nagy sebességű hálózatok forgalmának elemzésével foglalkozó műhely 15 hónapos “átmeneti tartózkodás” után nemrégiben végleges helyére, a cég új óbudai székházába költözött.

Az Ericsson Távközlési Kft. összes bevételének tavaly egyötöde származott a mobiltelefonok értékesítéséből. A svéd multi honi érdekeltsége 1996-ban 20 milliárd forint fölött teljesített; az idei forgalom ennél is nagyobb lesz. Erről ugyan még konkrét számot nem árul el a társaság, ám az már bizonyosnak látszik, hogy a mobiltelefonok piacán – a Nokia, a Motorola és néhány kisebb gyártó mellett – 30 százalékos részesedést mondhat magáénak az Ericsson.

A svéd anyavállalatból kivált, s Radio Design AB névre keresztelt kutatócsoport hozzálátott a 450 megahertzes frekvencián működő rendszer újjáélesztéséhez. Ötletük lényege, hogy megpróbálják kiszűrni az interferenciából származó zavarokat: ez legalább négyszeresére növelné a meglévő kapacitásokat. A svédek a kibővített NMT (Nordic Mobil Telekommunication) rendszert először jövő tavasszal próbálják ki, méghozzá Bulgáriában. A legújabb fejlesztésben érdekelt Westel Rádiótelefon Kft. egyelőre kísérleti projektekről tárgyal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik