Gazdaság

HP MAGYARORSZÁG – Hétpróba

A Hewlett-Packard (HP) a világpiaci átlagot meghaladó, 80 százalékos részesedést szerzett hazánkban a lézernyomtatók eladásában. Az élesedő verseny dacára a cég igyekszik megtartani vezető pozícióját. Ezért indította legutóbbi - hét nap próbaidő elnevezésű - akcióját, mely iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

Eladási szempontból általában a november és a december a legerősebb hónap a HP Magyarország Kft.-nél; tavaly ebben az időszakban körülbelül 200 ezer dollár értékű munkacsoportos lézernyomtatót vettek a gazdálkodók – tájékoztatta lapunkat Barabás György, a termék marketing-vezetője. Az idei hasonló periódusban ennél jóval nagyobb, 250-300 ezer dollárnyi forgalomra számítanak. Az amerikai multi hazánkban viszonteladói hálózaton keresztül értékesíti termékeit, melyben mintegy 2 ezer kereskedő vesz részt. A forgalom javát 300 cég bonyolítja le, s közülük csupán 30-40 foglalkozik a munkacsoportos nyomtatókkal. Ezen utóbbi kereskedők nyújtanak segítséget a mostani akcióban is. Ennek lényege, hogy a HP Magyarország szakemberei az érdeklődők számára kiszállítják a meghirdetett fekete-fehér vagy színes nyomtatótípusok egyikét, és üzembe is helyezik azt. Hét napi ingyenes használat után aztán a felhasználó eldöntheti, hogy megvásárolja-e a terméket.

Az utóbbi időben a számítógépes rendszerek építésében, a szerverek és a PC-k eladásában ugyancsak előretört a vállalat, s a magyar piacon e téren is az első három cég közé verekedte be magát. Franz Lorber, a HP Magyarország vezérigazgatója biztos abban, hogy 1998-ban – a Digitalt megelőzve – egészen közel kerülhetnek a hazai számítástechnikai piac vezetőjéhez, az IBM-hez. A HP egyébként a tavaly novembertől ez év október végéig tartó pénzügyi évben körülbelül 30 százalékkal tudta növelni itteni üzleti forgalmát, mely így elérte a 62 millió dollárt. Lorber különösen biztatónak tartja, hogy a forgalom az év második felében erősödött fel igazán. A HP-termékeket vásárló cégek érdeklődése nő, s vásárlás esetén gyorsabban fizetnek a korábbinál. Ezek a vezérigazgató szerint csalhatatlan jelei a gazdasági növekedésnek.

A vállalat az idén hazánkba kívánta telepíteni legújabb európai PC-gyárát, mert a HP-vezetés úgy ítélte meg, hogy itt a termelés minden alapfeltétele adott. Végül is azért esett a választás Hollandiára, mert az disztribúciós szempontból előnyösebbnek bizonyult. A cég ugyanis a következő években Európa északi és keleti részén kíván terjeszkedni a PC-gyártásban és eladásban. A cél az, hogy a HP az ezredfordulóig e téren is a harmadik-negyedik helyre jöjjön fel a világpiaci rangsorban. Idehaza elsősorban az elektronikus kereskedelemben és pénzkezelésben növelik a részvételüket.

A HP, a Microsoft és a Matáv együttműködésével létrejött legújabb termék, a kis és közepes nagyságú cégek egész rendszerét “számítógépesítő” HP Office egyre népszerűbb. A vezérigazgató bevallotta: különböző okok miatt nem sikerült a beharangozott időpontban elindítani ezt a vállalkozást. A komplett informatikai csomag használatának gazdasági előnyei, a kedvezményes finanszírozási lehetőségek azonban – a kis időbeli csúszás ellenére – megtették a hatásukat: jövőre várhatóan ez lesz az egyik legnagyobb bevételt hozó termékeik egyike.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik