Beérni látszanak a Henkel magyarországi termelőbefektetései. A Henkel Magyarország Kft. által nyilvánosságra hozott adatok szerint tavaly megduplázták az exportjukat, és az idén újabb hasonló mértékű növekedést terveznek. 1995-ben a 11 milliárdos forgalomnak még alig több mint tizedét tette ki a kivitel, ráadásul a magyar leányvállalat nettó importőr volt. A folyamatos kapacitásbővítések és korszerűsítések nyomán a cég tavaly már nettó exportőrré vált. A további fejlesztések a kőrösladányi gyárban összpontosulnak, ahová az idén újabb egymilliárd forintot fektet be a Henkel. Az öblítő-, mosogató- és cipőápoló-gyártás mellett ide helyezik át a fertőtlenítő-előállítást is. A második félévben lezáruló beruházás során új töltő- és csomagológépeket telepítenek a Békés megyei gyárba, amelyet zárt rendszerű víztisztító-berendezéssel is ellátnak. A magyar Henkel-cég az idei forgalombővülést is döntő mértékben az export növekedésétől várja, ami arra utal, hogy a régióban az említett termékcsoportokban ide összpontosítja a termelését.
- 17:13 Ezek a hatos lottó március 1-jei nyerőszámai
- 16:52 A Tisza Párt vak képviselőjelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon
- 16:45 Meghalt Fehér Béla
- 16:11 A hidegháború árnyékában született: hetven éve a hegyekben találkozik a világ sajtója
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 15:43 Susan Sarandon: Azért rúgtak ki az ügynökségemtől, mert felszólaltam a gázai tűzszünet mellett
- 15:09 Ahogy a kisgyerekes anyák kikészülnek, nem készül ki úgy senki
- 14:52 Többen megsérültek egy cincinnati szórakozóhelyi lövöldözésben
- 14:21 „Óva intek mindenkit a gyors eredményt ígérő fogyókúráktól”
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 13:56 Olimpiáról álmodik az emberiség történetének legrégebbi, primitív téli ösztönsportja
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 12:51 Napkelte, légballon a felhőkarcolók között és háborús mementó a hét képein
- 12:18 A hívek millióinak lehelete és izzadása miatt kell megtisztítani a Sixtus-kápolna világhírű freskóját
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 10:42 Veszélyben az energiaellátás, vagy politikai színjáték? – a hamis zászlós műveletek története a gleiwitzi rádiótoronytól a Krímig
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 11:04 Mérges gázok miatt került kórházba a CATL-gyár egyik dolgozója – a hatóság vizsgálatot indít
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 10:17 Orbánnal és Putyinnal riogatva kampányolnak a svájci közmédia meggyengítése ellen
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 11:10 „Oktatók vagyunk, nem nyomozók” – rabló-pandúrt játszanak az egyetemeken a mesterséges intelligenciával
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
