Gazdaság

CÉGFINANSZÍROZÁS KICSIBEN

Két éve új hitelezési korszak köszöntött a magyar társaságok több mint 96 százalékára, a 250 főnél kevesebbet foglalkoztató kis- és középvállalkozásokra. Míg a kilencvenes évek elején – még ha húzódozva is – az állami bankok teljesítették úgymond a kormányzati akaratot, és e körnek is nyújtottak hitelt, az utóbbi időben erre mind kevesebb példa akad – állítja Apatini Kornélné, a Hitelgarancia Rt. vezérigazgatója. Eddig mintegy 140 milliárd forintnyi kedvezményes hitelkonstrukciókban részesülhettek a vállalkozások, az “elosztás” azonban meglehetősen összehangolatlan volt. A kis- és középvállalkozások tőkehiányán és az ebből adódó pénzügyi problémákon óhajt enyhíteni az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM), a kockázati tőkefinanszírozás rendszerének, szabályozásának kidolgozásával. Erről készült törvénytervezetét előreláthatólag májusban nyújtja be a kormánynak. T. Asztalos Ildikó, az IKIM politikai államtitkára szerint egy Kisvállalkozói Bank létrehozását fontolgatják, ennek körülményeit még 1-2 hónapig tanulmányozzák. Ebben az évben az érintett kört hivatott segíteni többek között a gazdaságfejlesztési célelőirányzat a maga 9,6 milliárd forintjával, illetve az a várhatóan februárban induló hitelkonstrukció is, amelyhez az IKIM öt éven keresztül kamattámogatást nyújt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik