Gazdaság

Sztrájkolnak a Honda munkásai Dél-Kínában

Alacsony fizetésük miatt sztrájkolnak a Honda dél-kínai összeszerelő üzemének dolgozói, miközben a cég elnöke közölte: 36 százalékkal növelni kívánja kínai gyártókapacitását.

A Nanhai Honda fosani gyárában csütörtökön dolgozók százai vonultak fel fehér munkaruhában, piros-fehér sapkában – sokan maszkban – béremelést követelve. A Kuangtung tartományi üzemben egy dolgozó átlagosan 800-1000 jüant (26-32 ezer forint) keres havonta.

A munkavállalók és a vállalat menedzsmentje közötti tárgyalások sikertelensége után a Honda Motor valamennyi kínai üzemében leállt a munka.Köztük van olyan, amelynek jelentős európai szállítási kötelezettségei vannak. A sebességváltók utánpótlásának leállása miatt, a közép-kínai Vuhanban lévő Dongfeng Honda gyárban is szünetel az összeszerelés.

A dolgozók elmondták, hogy valójában május 17-én kezdték a sztrájkot, amelyben közel kétezer ember vesz részt, de később ideiglenesen folytatták a munkát. Az egyik munkás arról is beszámolt, hogy sokan azért viselnek maszkot, mert a vezetők utasítására az utóbbi időben elkezdték fényképezni és videóra venni őket.

Egy másik alkalmazott, akinek 900 jüan a fizetése, azt nehezményezte, hogy a szállójukon két munkás kénytelen egy ágyon osztozni, továbbá a víz és az elektromos áram használatáért havonta 80 jüant levonnak a bérükből.

A csütörtöki megmozdulásra két nappal azt követően került sor, hogy a Honda Motor elnöke Ito Takanobu Kuangtungban bejelentette, hogy 2012-ig 36 százalékkal bővíteni kívánják gyártókapacitásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik