Közélet

Rászállt a rendőrség az indexre? – a rendőrség cáfol

Futótűzként terjed: az egyenruhásoknak most azokra fáj a foguk, akik nem kellő időben vagy egyáltalán nem villantanak. A rendőrség határozottan cáfol.

„Figyelem! Az ORFK közlekedésrendészete országos utasítást adott ki a megyei, városi alosztályok részére az irányjelzők használatának fokozott ellenőrzésére. Általában ‘civil’ autóból, esetenként messzebbről, videokamerával történik a szabálysértés rögzítése. A bírság 10.000 Ft és 10-60 napon belül postázásra kerül, az autó tulajdonosának a címére. Különösen figyelik a körforgalmakból való kihajtásnál az irányjelző használatát. De mozgó autóból és telepített kamerák felvételeit is elemzik. A KRESZ szerint az irányjelző használatának 2 másodperccel meg kell előzni az irányváltás, kanyarodás, sávváltás megkezdését. Küldjétek tovább! Ha lehet, minél kevesebbet fizessünk ezért (is) ” – a felhívás napok óta kering a Facebookon, hódító hadjárata sikeres, tízezrek osztják és lázadnak. Egyes hőbörgők az állítólagos akció, míg mások autósaink indexelési szokásai miatt adnak hangot nemtetszésüknek.

(Fotó: Neményi Márton)

Tragikus

Szakembert kérdeztünk, hogy megtudjuk, hogyan villant a magyar sofőr. Pausz Ferenc a Hír24-nek elmondta, az irányjelző megfelelő használata valóban nem tartozik sofőrjeink erősségei közé. A helyzet tragikus. A közlekedésbiztonsági szakértő úgy fogalmazott, sokan azt hiszik, azok, akik rajtuk kívül az úton vannak, gondolatolvasók. Jellemző probléma, hogy a járművezetők nem vagy csak az utolsó pillanatban teszik ki az irányjelzőt, ami nem kis bosszúságot okoz a többi közlekedőnek, ráadásul balesetveszélyes. Főképp, ha kevésbé rutinos autós is akad a közelben.

Pausz Ferenc szerint a körforgalom ebből a szempontból tipikus „konfliktuspontnak” tekinthető, ha lehet, itt még kevesebben tartják be a szabályokat.

A felhívásban mindenesetre tévesen szerepel, hogy a KRESZ szabályai szerint az irányjelző használatának két másodperccel meg kell előznie az irányváltás, kanyarodás, sávváltás megkezdését. Szó sincs két másodpercről, a pontos meghatározás a „kellő időben”. Hogy ez pontosan hány másodpercet takar, nem lehet megmondani. A szakember szerint nem véletlen, hogy a szabály nem fogalmaz egyértelműen, ez nyilván a megalkotóinak is komoly fejtörért okozott, hiszen minden helyzet más és más. Pausz Ferenc szerint ha mégis lenne rá definició, az valahogy így hangozhatna: „Abban a fázisban kell megkezdenünk az irányjelzést, amikor a környezetünkben lévő közlekedők még időben reagálni tudnak erre a helyzetre, magatartásra.”

Akció! Akció? Nincs akció.

A felhívás kapcsán az Országos Rendőr-főkapitánysághoz fordultunk, hogy kiderítsük, létezik-e bármilyen formában az  „akció”, melynek híre megállíthatatlanul terjed. A rendőrség sajtóosztálya az esti órákban válaszolt. Azt írják, “kategorikusan cáfolja a rendőrség azt a több Internetes portálon megjelent hírt, miszerint „az ORFK közlekedésrendészete országos utasítást adott ki a megyei, városi alosztályok részére, az irányjelzők használatának fokozott ellenőrzésére. Az Internetes hírportálok mellett a közösségi oldalakon is terjedő felhívás úgy az ellenőrzés módját, mint pedig az abban szereplő KRESZ hivatkozást illetően minden alapot nélkülöz, valótlan”. Az autósok tehát megnyugodhatnak.

Egyszer volt egy EÜ-csomag

Mint ismert, tavaly tavasztól kezdődően jó ideig elsősegélydoboz-lázban égtünk, miután bejárta az országot a hír: a rendőrök minden kocsiban a kis pirosat keresik, ha pedig nincs, szigorúan büntetnek. A mizériát ugyancsak egy körüzenet indította el. A rendőrség többször is elmondta: az egyenruhások ellenőrzik, ellenőrizhetik, eleget teszünk-e az előírásoknak, de kifejezetten emiatt semmiféle akciót nem rendeltek el, és szó sincs pénzbehajtásról. Hangsúlyozták, méltatlan lenne egy ez irányú akció. Mégis, egyre többen jelezték valamilyen fórumon, hogy több tízezer forintra bírságolták őket a láda hiánya miatt. Egy biztos, az egészségügyi csomag hosszú időre eltűnt a patikák, hipermarketek polcairól, az utolsó szálig felvásárolták a retorziótól tartó autósok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik