Személyi váltások mellett az 1995-ös magánosítás nyomán megkezdett reorganizációs programot is megerősítették a Zsolnay Porcelángyár Rt. rendkívüli közgyűlésén. A részvénycsomag 99 százalékával rendelkező Magyar Fejlesztési Bank-csoport (MFB) megállapodást kötött a Zsolnay család képviselőjével. Ennek értelmében a család tulajdonába kerül egy többletjogokkal felruházott osztalékelsőbbségi részvény, és az rt. évente árbevétele meghatározott százalékával támogatja a Zsolnay Életműőrző Alapítványt. A cég új vezérigazgatója Ábrahám Ferenc, a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt. ügyvezető igazgatója, elnöke pedig Huszty András, az MFB vezérigazgatója lett, akik tervbe vették, hogy másfél-két év alatt felkészítik a társaságot a tőzsdei bevezetésre.
A porcelángyár reorganizációját az MFB jogelődje, a Zsolnay cégben akkor még csak 51 százalékos részvényhányaddal rendelkező Magyar Fejlesztési és Befektetési Bank Rt. indította el. Ennek során a kézzel festett edények és díszművek készítése, illetve exportja került a középpontba. A társaság a pénzügyi stabilitását – egy 150 millió forint névértékű tőkeemeléssel – már 1995 végére visszanyerte, ráadásul abban az évben (a korábbi 90 milliós veszteségével szemben) 30 millió forintos adózás előtti nyereséget is sikerült elérni. Tavaly az alkalmazottak számát 170 fővel csökkentették, további 135 millió forintos tőkeemelést hajtottak végre, s Phare-forrásból a cég információs rendszerét is korszerűsítették. Ekkor már 50 milliós adózás előtti nyereséget produkáltak, ami idén – 2,5 milliárdos árbevétel mellett – várhatóan 100 millió forintra nő majd.
Régebben az export jelentős részét a villamos szigetelők képviselték, háttérbe szorítva a versenytársaktól minőségileg lemaradt díszműtermelést. Ma viszont a cég vezetői szerint éppen az utóbbiban rejlik a terjeszkedés lehetősége. Négy új termékcsalád bevezetését tervezik, amelyek megőriznék a korábbi Zsolnay motívumokat, formákat. Ugyancsak szeretnének előrelépni a – korábban leromlott termelési hátterű -zöldes-vöröses eozin-termékek előállításában, ám fejleszteni kívánják a porcelán műszaki szigetelő és pirogránit építőelemek termelését is.
