Közélet

Kiraboltak és megszurkáltak egy taxist Budapesten

taxi(210x140)(3).jpg (taxi, )
taxi(210x140)(3).jpg (taxi, )

A férfi lábát vontatókötéllel szorították el, hogy csillapítsák az erős vérzést.

A Taxi 2000 alkalmazottja kedd este, nem sokkal este 7 óra után értesítette a diszpécserszolgálatot, hogy Budapest XIV. kerületében, a Kerepesi úton, az egyik bevásárlóközpont melletti droszton késsel megsebesítették és kirabolták. A támadó a kezén és a combján vagdosta össze a sofőrt, elvette a taxis pénztárcáját, tönkretette a rádiót, majd elmenekült.

Uhlár Ottó, a cég ügyvezetője elmondta, a sofőr nem tudta elérni a rendőrséget, ezért hívta a diszpécserszolgálatot. Végül munkatársai a 112-es segélyhívón tettek bejelentést, ahol előbb a mentőszolgálathoz akarták irányítani őket. Hozzátette: kollégái, akik a belső rádióforgalmazáson keresztül értesültek az esetről, azonnal a megtámadott taxis segítségére siettek. A férfi lábát vontatókötéllel szorították el, hogy csillapítsák combján az erős vérzést. Megjegyezte: a mentők 20-25 perc múlva érkeztek ki a helyszínre.

Uhlár Ottó közlése szerint a középkorú alkalmazottjuk jelenleg is kórházban van, a combsérülésének gyógyulása akár több hónapig is eltarthat.

A taxisokat láthatóan megrázta az eset, fórumon beszélnek a történtekről, egyikük azt írja, kollégájuk az átjáró alatt állt, amikor – vélhetően hárman – beszálltak hozzá, és azonnal szúrtak. Elvették a pénzét és már el is szaladtak. Olyan verzió is felmerült, hogy a sofőr ki tudta csavarni a kést a támadó kezéből. Állítólag egy 6X6-os taxi vezetője ért oda először, ő volt az, aki előkapta a vontatókötelet és elszorította bajba jutott társa combját. Itt is felvetődött, hogy a mentőkre várni kellett legalább negyed órát, és azt is szóvá teszik, hogy a rendőrök talán még ennél is később értek a helyszínre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére az üggyel kapcsolatban későbbre ígért tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik