Közélet

Festékkel öntötték le két képviselő autóját

rendőrség (rendőrautó, )
rendőrség (rendőrautó, )

Ismeretlenek festékkel öntötték le a szigethalmi képviselő-testület két Fidesz-KDNP-s tagjának a polgármesteri hivatal udvarában parkoló autóját. Egyelőre nem tettek feljelentést az ügyben - közölte az egyik károsult pénteken.

Kerepesi Nándor képviselő elmondta: az idei költségvetést tárgyaló csütörtöki testületi ülés után, este 10 óra körül vette észre, hogy valamilyen “festékszerű, oldószerszagú anyaggal” öntötték le a kocsija elejét. Hasonló történt frakciótársa, Porkoláb Zoltán járművével is.

Mint mondta, autójáról a nagynyomású forró víz az autómosóban – ahová a kihívott rendőrök kísérték el őket – lehozta a festéket, ám Porkoláb Zoltán kocsijának egyik elemét vélhetően újra kell majd fényezni.

Ebben az esetben elképzelhető, hogy feljelentés lesz a dologból, egyelőre azonban csak a rendőrségi jegyzőkönyvet vették fel – tette hozzá a képviselő. Megfogalmazása szerint “megtippelni sem merik”, hogy ki követhette el a rongálást.

Fáki László, Szigethalom független polgármestere csak pénteken, a térségi rádióból értesült a történtekről, mivel az érintettek nem szóltak neki.

A polgármesteri hivatal udvari parkolójánál lévő térfigyelő kamera esetleg rögzíthetett valamit, de a felvételt még nem nézték meg – fűzte hozzá a polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik