A tőzsdén kívüli (OTC) piacon befektetők régi álma valósulhat meg, ha a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) jövő tavaszi éves közgyűlése a tőzsdei bevezetés mellett voksol. A tavaly nyártól a részvények több mint felét birtokló Bayerische Landesbank (BLB) vezetői a legutóbbi időkig elzárkóztak attól, hogy az OTC-n a névérték 500 százaléka feletti árfolyamon jegyzett MKB-törzsrészvényeket a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) is bevezessék. Most viszont a bank hétfői rendkívüli közgyűlésén a BLB-t képviselő Dietrich Wolf egyértelművé tette: amennyiben a magyar gazdaság helyzete a mostanihoz hasonlóan stabil marad, s a BÉT sem produkál az elmúlt hetihez hasonló zuhanást, akkor javasolják a tőzsdei bevezetést a többi részvényesnek. Utóbbiak tábora egyébként november 5. és 1998. június 30. között egységesül, minekutána a bemutatóra szóló B és C sorozatú osztalékelsőbbségi részvényeket A sorozatú törzsrészvényekké alakítják át. A már meglévő törzsrészvényesek pedig november 10. és 21. között jegyezhetik az MKB újonnan kibocsátott részvényeit, a névérték 450 százalékos árfolyamán. A részvények értékesítéséből befolyó, valamivel több mint 2,4 milliárd forinttal az MKB alaptőkéje 11,5 milliárdra emelkedik.
- 14:18 Benyújtották: munkaszüneti nap lesz december 24.
- 14:14 Újabb riválist söpört el az útból, Eb-aranyért bokszolhat Hámori Luca
- 13:57 Házkutatást tartottak az Alapjogokért Központ háttércégénél
- 13:48 A Kreml szerint Putyin kész találkozni Trumppal
- 13:42 Egycentis résen kommunikáltak a külvilággal a 69 napra föld alatt rekedt bányászok
- 13:33 „A két kis vállamon akartam magasra emelni a hazámat” – olyat tett az észak-koreai súlyemelő, amire még senki sem volt képes
- 13:22 Megkaptuk az NVVH elnökhelyettesévé választott Tasnády Katalin életrajzát
- 13:22 Havasi Bertalan reagált Ruszin-Szendi vádjaira
- 13:06 Szacsvay László: Kábé havi 1 millió forint jön össze, de be kell osztanom
- 12:57 Magyar Péter kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának eltörlését a közvádas bűncselekményeknél
- 12:26 „Nem lopás, hanem rablás” – Toroczkai élesen bírálta Magyar Pétert
- 12:19 Róna Péter: Magyar Péter és az alkotmányosság
- 12:09 Magyarországon is lehetnek áldozatai az idei extrém El Niñónak
- 11:57 Telex: Szabadlábon védekezhet Matolcsy György
- 11:53 Alaposan megirigyelték Katz okosóráját
- 07:00 „Párduc, oroszlán, gorilla, makákó”: kvíz az állatos dalokról
- 10:32 Vadai Ágnes az óbudai, Gréczy Zsolt az újbudai önkormányzatnál dolgozik a választás óta
- 12:19 Róna Péter: Magyar Péter és az alkotmányosság
- 09:43 Magyar Péter kommentben osztotta ki a Legfőbb Ügyészséget
- 11:26 „Jó lenne ráfogni a palackokra. De a probléma sokkal több annál” – mi történik Budapest utcáin?
- 03:38 Akkora gólt lőtt a Liverpool tehetsége, hogy álmélkodik a fél világ
- 07:21 Ruszin-Szendi feljelentést tesz egy 12 milliárdos brit tanácsadói megbízás és a korábbi luxuskiadások miatt
- 10:09 Halottkém: túladagolás okozta Hayden Panettiere halálát
- 08:18 Trump belengette, hogy megsemmisíti Iránt
- 06:51 Visszautasítja a Legfőbb Ügyészség Magyar Péter őket ért bírálatát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
