Közélet

Csaknem tucatnyi úton még a hó áll nyerésre

havas utak (havas út, győr, )
havas utak (havas út, győr, )

Vasban akad a legtöbb járhatatlan szakasz.

Az útviszonyok folyamatosan javulnak, jelenleg 15 alsóbbrendű út járhatatlan országszerte a hóátfúvások miatt.  Kora reggel ez a szám még 72 volt. A Magyar Közút Zrt. igyekszik minél előbb felszabadítani a még megmaradt területeket.

Jelenleg Zala megyében és Vasban öt-öt, Győr-Moson-Sopron megyében három, Somogyban és Veszprém megyében pedig egy-egy mellékúton van teljes útzár.

A Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Somogy megyei üzemmérnökségek továbbra is nagy erőkkel, a bérelt munkagépekkel kiegészülve dolgoznak, kora reggel, az 5 órai összesítés idején több mint 140 munkagép „volt szolgálatban”. Vas megyében néhány órája még öt út várt arra, hogy megszabadítsák a hótól, ez sikerült, így jelenleg minden út járható a megyében.

A közlekedési feltételek sokat javultak a nyugat-magyarországi területeken a csütörtök reggeli állapotokhoz képest, ugyanakkor még pénteken is lehetnek olyan szakaszok, ahol téliesebb útviszonyokra kell számítani, ezért a Magyar Közút Zrt. arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel és óvatosabban vezessenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik