A végzetes baleset vasárnap reggel fél 7-kor történt az M7-esen autópályán, Eszteregnyénél. Az autó Letenye felé haladt, amikor- eddig ismeretlen okból – a vízelvezető árokba csapódott, megpördült, végül az oldalán állt meg.
A sofőr a helyszínen meghalt, míg három utasa az elsődleges orvosi vizsgálatok szerint súlyosan megsérült.A helyszínelés idejére a sztráda érintett szakaszát lezárták – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Mindent beterítettek a roncs darabjai (fotó:MTI)
Baleset történt a 6-os főúton is, egy autó a siófoki elágazó után, Szépvölgyesnél csúszott árokba. Három ember sérült meg. Egy ideig teljes volt az útzár, a korlátozásnak azonban már vége.
Az 51-est is lezárták, az 57-es kilométernél, Dömsöd és Tass között . A kunsági főcsatornánál ütközött három kocsi, hárman sérültek meg. Egyiküket a tűzoltók vágták ki az összeroncsolódott járműből. Érte mentőhelikopter küldtek. Az útzár több mint hat órán át tartott.
Szombaton is volt dolguk a mentőknek, rendőröknek, a délutáni órákban 471-esen egy ember meghalt, négyen megsérültek, míg a 4-esen hét embert kellett ellátni. Két ember gázolás áldozata lett: egy férfit a kiskunlacházi rallyn sodort el egy versenyző, míg Budapesten, a Gubacsi hídon teherautó ütött el egy idős nőt.