A magyar állam 1,1 milliárd forinttal járul hozzá a megalakulandó Földhitel- és Jelzálogbank Rt. alaptőkéjéhez – döntött a kormány a legutóbbi ülésén. Az intézmény az eredeti terveknek megfelelően 3 milliárdos alaptőkével jön létre. A jelzáloghitelről és -levélről szóló törvény minimumként ennyit ír elő, a törvény elfogadása után azonban az is szóba került, hogy 4 milliárd lenne a kívánatos induló tőkenagyság. Ugyanakkor az államtól korábban ötven százalék körüli részvételt “vártak el”, most pedig valamivel több mint egyharmadost vállalt. Igaz, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. alaptőke-hozzájárulásával együtt már kétharmados az állami tulajdonrész. A további három részvényes a Postabank Rt., a Mezőbank Rt., valamint a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., azok tehát, akik a jelzálog-hitelintézet előkészítésében is részt vettek. Az ugyancsak résztvevő Corvinbank Rt. az MFB-hez történt kapcsolódása következtében maradt ki az alapítói névsorból. A majdani jelzálogbanknál azt remélik, hogy még az idén megkezdik működésüket.
- 10:08 „Testvérem, társam, őrmesterem” – Judge Reinhold reagált John Ashton halálhírére
- 10:03 Sodrófával, kalapáccsal és késsel esett az élettársának egy 60 éves nő Budapesten
- 09:59 Azonosították a katasztrofális expedíció egyik áldozatát
- 09:54 Így indulhat az október a benzinkutakon
- 09:46 Szexszimbólum, az évszázad leggyönyörűbb európai nője – a 60 éves Monica Bellucci élete képekben
- 09:44 Percek alatt elfogytak, most vagyonokért árulják a Coldplay koncertjegyeit Indiában
- 09:43 Szúnyoginvázió követheti az őszi árvizet
- 09:38 Egy 42 éves férfit gázolt halálra a vonat Albertirsánál
- 09:07 Az erőteljes kampányolás hatására 2000-nél több tartalékos csatlakozott a Honvédséghez
- 08:57 Népszava: ígéret marad a nyugdíjreform
- 08:57 José Mourinho a laptopján mutatta meg a világnak, hogy szerinte tévedett a játékvezető, sárgát kapott érte
- 08:55 Will Ferrell: Ha a transz közösséget fenyegetésnek érzed, nem vagy elég biztos magadban
- 08:53 Több száz millió jelszó volt veszélyben a Meta hibájából
- 08:46 Ő lett az ország legszebb nője, Marco Rossival pózolt a döntő után
- 08:37 Most aztán jött a víz, és szó szerint mosta a város összes szennyesét
- 20:06 „Ez nem a kalandorok növénye” – szüretelik az aszálykedvelő pisztáciát Köveskálon
- 19:03 „A legrosszabb börtön nem az, ahova a nácik zártak” – mi mindent tanulhat a világ a 97 éves Edith Egertől?
- 07:29 Az orvosok fele szerint csoda, hogy működik az egészségügy
- 19:28 Videón, ahogy egy farkas elviszi Tommy Lee kutyáját
- 21:29 Szijjártó Péter rég hangzott ilyen boldognak
- 08:36 Hármas karambol történt az M3-ason
- 08:13 A bukósisakon túl más védőfelszerelés is kötelező lehet majd a motorosoknak
- 17:37 Úgy néz ki, a Szabadságpárt nyerte a választást Ausztriában
- 08:03 Már a libanoni fővárosra mért légicsapást Izrael
- 18:59 Így halt meg Mikes Kelemen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!