Foci

Torghellét elküldik Düsseldorfból

Német sajtóértesülés szerint a másodosztályú Fortuna Düsseldorf megválik magyar labdarúgójától.

A bild.de úgy tudja, hogy a jelenleg csapatával Mallorcán pihenő légióst Norbert Maier vezetőedző a vasárnapi, fürth-i bajnoki mérkőzés után tanácsolta el a következő szavakkal: “Néha jobb csak 17 játékost nevezni!”. Torghelle Sándor egyébként nem lépett pályára azon a találkozón.

A 29 éves csatár szerződése – amely a lap szerint évi 300 ezer euróval a klub legjobban kereső futballistájává teszi – 2012-ig szól, de állítólag már feladta lakását, és korábban azért kért egy fotóstól képeket DVD-re kiírva, mert két hét múlva úgyis távozik.

“Legkorábban akkor nyilatkozom, miután visszatértünk Németországba” – jelentette ki kedden Torghelle, aki a most zárult idényben 16 mérkőzéséből kétszer kapott helyet a kezdő tizenegyben, és mindössze egyszer volt eredményes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik