Az ORFK és a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) a havonta a megyei rendőr-főkapitányságonként és helyszínenként elvégezhető DNS-vizsgálatok számának korlátozásával próbálja ledolgozni több mint kétezres ügyhátralékát – írta a Népszabadság pénteken.
Nagy Gábor, a BSZKI vezetője elmondta, hogy az intézet DNS-vizsgáló kapacitását a 2000-es évek elején évi 500 mintára alakították ki, pár év alatt azonban az igények többszörösen meghaladták ezt. A helyzetet csak súlyosbította, hogy a kezdeti sikereken felbuzdulva rövid időn belül már nemcsak ismeretlen tettesek által elkövetett súlyos bűncselekmények azonosításához használták a DNS-vizsgálatot, hanem az autófeltörések nyomozásakor is.
A jövőben az ORFK és a BSZKI együttes javaslata szerint minden megyei főkapitányságnak kvótája lesz arra, hogy havonta mennyi ügyben kérhet DNS-vizsgálatot. Azt, hogy a kvótát mely ügyekre használják fel, a megyei főkapitányságok bűnügyi vezetői az ügyészekkel közösen döntik majd el. A rendszerben lesz megfelelő szabad kapacitás az előre nem látható, kiemelt ügyekben szükséges vizsgálatokra – írta a lap.
A Népszabadság szerint a kvótarendszer átmeneti, azt újragondolják, ha a BSZKI megkapja a szükséges 240 millió forintot, és a jövő év közepére a mostani három-négyszeresére növelheti kapacitását.