Foci

Nyert az ETO, összeomlott az MTK

Nagyon nehéz helyzetbe került az MTK, miután hazai pályán kapott ki a Haladástól a Monicopmp Ligában. Két hazait kiállítottak.

Egy presztízs értékű találkozó, és egy élet-halál meccs maradt a 28. forduló szerdai menüjének végére – korábban a Kecskemét vitatható körülmények között kapott ki Újpesten, a Videoton pedig megszerezte a bajnoki címet a Kaposvár 3-1-es legyőzésével.

A Győr és a Honvéd a középmezőny minél jobb helyezéséért küzd, és ismerve a két csapat játékát, sok gólra nem számíthattunk a győri találkozón. A Honvéd újoncot avatott Vécsei Bálint és Erdélyi László (a 61. percben állt be) személyében.

Az első játékrészben jobbára a Honvéd iráníított, Stevanovicnak többször kellett védenie. Hiába a fővárosi fölény, az ETO a második félidőben tíz perc alatt eldöntötte a három pont sorsát. A 48. percben Völgyi lőtt nagy gólt Kemenesnek úgy 30 méterről (1-0), az 57. percben pedig egy kontratámadás végén Völgyi gólpasszt adott Kissnek, aki közelről nem hibázott (2-0). Öt perc múlva újabb hazai gól következett: Takács ívelése után Aleksidze lőtt Kemenes kapujába (3-0).

Több gól már nem született, és ami érdekesség, egyetlen sárga lapot sem osztott ki a játékvezető – nem úgy a másik esti találkozón.

Eredmény – Monicomp Liga, 28. forduló:
Győri ETO FC – Budapest Honvéd 3-0 (0-0)
Győr, 2000 néző, vezette: Bognár
Győr: Stevanovic – Takács Á., Djordjevic, Fehér, Völgyi – Kiss (Tokody, 83.), Ji-Parana, Pilibaitis, Dinjar (Dudás, 80.) – Koltai (Ceolin, 84.), Aleksidze. Vezetőedző: Csertői Aurél
Honvéd: Kemenes – Lovric, Botis, Debreceni, Hajdú – Moreira (Erdélyi, 61.), Horváth A., Vécsei, Hidi, Ivancsics – Bright (Vólent, 61.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerzők: Völgyi (48.), Kiss (57.), Aleksidze (62.)

Az MTK-nak mindenképpen nyernie kellett a Haladás ellen ahhoz, hogy esélye legyen a bentmaradásra. Mivel a Siófok kedden 3-1-re kikapott a Pakstól, utóbbira nagyobb sansz is mutatkozott. A Haladás viszont utolsó lépését szerette volna megtenni, egy esetleges győzelemmel matematikailag is biztossá vált volna a bentmaradása.

Ehhez képest már az első félidőben is összeszedettebben játszott a vendégcsapat, és ez a 33. percben érett góllá: Halmosi adott be egy labdát, Kenesei fejelt, a labda Ladányit is érintve vágódott a hálóba (0-1).

A második játékrészben összeomlott az MTK: előbb a szünetben beállt Hrepka szólt oda Vad játékvezetőnek, piros lap lett a jutalma (12 percet volt a pályán a nagy tehetségnek kikiáltott játékos), majd a 67. percben Sütő második sárgáját is megkapta, ő is mehetett zuhanyozni.

Nem vitás, a Haladás kegyetlenül kihasználta a kettős emberelőnyt: először Fodrek lőtt a jobb sarokba a 81. percben (0-2), majd a 87. percben Halmosi lőtt a jobb felső sarokba (0-3).

Az MTK-nak négy pont a hátránya a 14. Siófoktól: csak akkor maradhat bent a fővárosi csapat, ha mindkét hátralévő meccsét megnyeri, a Siófok pedig mind a két alkalommal elbukik.

Eredmény – Monicomp Liga, 28. forduló:
Hidegkuti Stadion, 350 néző, vezette: Vad II. István
MTK – Haladás 0-3 (0-1)
MTK: Hegedűs – Hajdú, Szekeres, Sütő, Ladányi – Wolfe (Gál, a szünetben), Kanta, Pátkai – Könyves (Hrepka, a szünetben), Tischler (Eppel, 66.), Pál. Vezetőedző: Garami József
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth – Nagy (Sluka, 84.), Iszlai, Simon Á., Halmosi – Oross (Fodrek, 68.), Kenesei (Sipos, 56.). Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerzők: Kenesei (33.), Fodrek (81.), Halmosi (87.)
Sárga lap: Hajdú (6.), Ladányi (11.), Sütő (62., 67.) illetve Oross (3.), Kenesei (6., Lengyel (22.), Schimmer (24.)
Piros lap: Hrepka (57.), Sütő (67.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik