Az érdekképviseletté szerveződött, Kósa Gyula elnök vezette Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége bejelentette, hogy újabb követelésekkel áll elő, s ennek egyeztetésére Kiskőrösre várja a pénzügyminisztert. Medgyessy Péter levélben közölte: nem megy. A hagyományos egyeztetési csatornákon, például a szerdai agrár-érdekegyeztető fórumon viszont szívesen látja az újdonsült szövetséget – a többi érdekképviselet vezetőivel együtt. (Más agrár-érdekképviseleti szervezetek megorroltak a kistermelők külön kedvezményei miatt, és felvetették, hogy nem az egész agrártermelői kört képviselik a kiskőrösiek.) A szövetségiek a miniszter szószegéseként értékelték a további kétoldalú egyezkedés leállítását, és újabb demonstrációsorozatot helyeztek kilátásba.
A miniszterek, úgy tűnik, egységesek a kiskőrösi “repríz” elítélésében. Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter egy keddi banki fórumon kijelentette: be kell fejezni az engedményadást. Amiben már megegyeztek, abban kell előrelépni, de a közteherviselést a termelőknek is meg kell szokniuk. Az általános agrárágazati bajok rendezése majd a Nemzeti Agrárprogram feladata lesz.