Közélet

Megszületett az ítélet a megdöbbentő darabolós gyilkosságok ügyében

Az élettársak két embert megöltek és nemi erőszak is szerepel a bűnlistájukon.

Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a középkorú férfit, aki 2010-ben Öcsödön akkor 17 éves társával együtt részben előre kitervelten, részben aljas indokból meggyilkolt két, védekezésre képtelen embert.

Az öcsödi „darabolós” gyilkosság néven ismertté vált ügy elkövetéskor fiatalkorú másodrendű vádlottja 20 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott.

Élettársak voltak a gyilkosok

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2007-2008 körül ismerte meg másodrendű vádlottat, a fiú szülői engedéllyel hozzáköltözött, és homoszexuális viszonyt létesítettek.

Egy rokont és egy kamaszfiút öltek meg

A 2010. május 8-án követték el az első bűncselekményt. Egyiküket többször megverte egy rokona, ezért akart végezni vele a pár. A rokon egyik látogatásakor nyugtatót kevertek a kávéjába, később pálinkát is itattak vele, majd miután elalélt, egy műanyag zacskót húztak fejére, és megfojtották. A testet a ház kemencéjébe tették, és másnap elégették. Az emberi maradványokat egy zsákban kivitték a Köröshöz, és a folyóba dobták.

A második áldozat, egy kamasz fiú volt.  2010. október 25-én a másodrendű vádlott meghívására ment el az öcsödi házba. Ott lekötözték, és az elsőrendű vádlott többször fajtalankodott vele. Napokig éheztették, majd az elsőrendű vádlott “sinkeljük el!” felszólítására vele is végeztek, nehogy kitudódjon valami. A fogva tartástól legyengült fiút az elsőrendű vádlott mellbe szúrta, majd a holttestet szintén elégették. Az orvos szakértői vélemény szerint az áldozatot feldarabolták, és úgy helyezték a kemencébe. A megmaradt emberi csontokat a Körösbe dobták, illetve a ház kertjében ásták el.

Megerőszakolt kislány buktatta le őket

A gyilkosságok egy 2010. december 4-én a házba csalt kiskorú öcsödi lány révén derültek ki. Őt a másodrendű vádlott lekötözte, többször megerőszakolta, míg az elsőrendű vádlott fajtalankodott vele. A lánynak fogva tartása alatt egyszer a másodrendű vádlott beszélt a második gyilkosságról, és az interneten megmutatta az áldozat fotóját is, akit akkor még eltűnés miatt köröztek.

A lánynak december 7-én sikerült elrágnia a kezére kötözött zsinórt, kiszabadította magát, és kimenekült az épületből. Az utcán segítséget kért, majd a rendőrségen beszámolt a vele történtekről.

Az ügy megrázó részletei miatt zárt tárgyalást rendeltek el szeptemberben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik