Ezúttal is négy cég, illetve befektetőcsoport jelentkezett a DAM-részvények megvásárlására, ugyanúgy, mint a július végén eredménytelenül zárult első privatizációs kísérletnél. Az Ózdi Acélműveket májusban megvásárló Max Aicher, az ugyancsak német Grossman, a magyar-orosz kézben lévő Digép konzorciuma és a kassai Kelet-Szlovákiai Vasmű adott be ismét pályázatot. Meg nem erősített információk szerint egyik tenderanyag sem felel meg minden pontjában az eredeti előírásoknak. A németek például csak vagyonkezelést vállalnának. A legfurcsább ajánlatot a régióban rohamléptekben terjeszkedni kívánó, rendkívül tőkeerős kassai vasmű tette. A pályázatban kötelezően meghatározott 3 milliárd forintos alaptőke-emelés helyett eleve 2 milliárdot ajánlott, a részvények fejében pedig jelképes összeget, egyetlen dollárt fizetne a diósgyőri gyárért. A 8 milliárd forintos részvénycsomag azért nem kapós, mert azt megterheli 2,8 milliárdos tartozás az ÁPV Rt.-nek, és a diósgyőriek tevékenységének éves vesztesége valamivel meghaladja a 3 milliárdot.
Gyors döntés várható a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. privatizációjának ügyében. Bár az ajánlatok beadási határideje augusztus 27-e volt, így az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nek szeptember végéig lenne ideje az értékelésre, az igazgatóság jövő heti ülésének napirendjén már szerepel a tender. Amelyre - egyelőre úgy tűnik - egyetlen érvényes ajánlat sem érkezett.
Ajánlott videó
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 15:24 Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
- 15:19 Ismert influenszer ByeAlex új barátnője, akivel most először posztoltak közös képeket
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:44 Varga Mihály az euró bevezetéséről: A kedvező hatások mellett a kockázatokat is mérlegelni kell
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:00 Megfosztották címeitől, házát is el kellett hagynia – 130 milliós kártérítést kapott András korábbi herceg
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
