Közélet

Újabb korrupt rendőr került rács mögé

csattan-a-bilincs(210x140)(3).jpg (bilincs, bűnöző, )
csattan-a-bilincs(210x140)(3).jpg (bilincs, bűnöző, )

Újabb rendőr került előzetes letartóztatásba V. László vállalkozó ügyében, amelyben vesztegetés és más bűncselekmények miatt már több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak.

A Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján írta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte O. Péter gyanúsított előzetes letartóztatását. Az ügyben vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel, bűnszervezet tagjaként elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

A bíróság az előzetes letartóztatás elrendelését a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyével indokolta. A kényszerintézkedés legfeljebb február 11-ig tart. A végzés nem jogerős.

A Népszabadság a honlapján azt írta: az előzetes letartóztatásba került O. Péter a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt őr- és járőrszolgálati alosztályvezetője. A Központi Nyomozó Főügyészség adatai szerint O. Péter 2006-tól 2009 októberéig – a rendőrségtől való távozásáig – előbb hétvégenként 40 ezer, majd 2007-től havi 100 ezer forint kenőpénzt kapott V. Lászlóéktól azért, hogy a III. kerületi rendőrkapitányság ne tartson ellenőrzéseket a Hajógyári-szigeten.

A nol.hu információi szerint a héten egy másik gyanúsítottat is kihallgattak, ő azonban szabadlábon védekezhet. Úgy tudják, hogy S. Péter szintén egy volt rendőr, aki azért kért és kapott pénz a szervezettől, hogy az V. kerületi önkormányzatnál elérje, V. László egyik potenciális konkurense ne kapjon működési engedélyt. S. Péter ellen vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés miatt indult eljárás – olvasható a nol.hu-n.

A V. László és társai elleni nyomozás tavaly februárban kezdődött. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat, közülük öten vannak előzetes letartóztatásban, egy embert házi őrizetben tartanak. A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és azokat irányította. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek a feladata az volt, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken – ezek bezárása érdekében – razziákat tartsanak.

V. László és négy társa előzetes letartóztatását a legutóbb novemberben, március végéig hosszabbították meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik