Közélet

Negyedszer megy végrehajtó a gyerekekért

Négy éve küzdenek szüleik Petiért és Diáért. Bár a bíróság az anyának ítélte őket, a gyerekek rendszeresen megszöknek – olvasható a Borsban.

Négy éve Nagy Zoltánnal él két gyermeke, a 13 éves Péter és a 11 éves Klaudia Karakószörcsökön, bár a szülők válása után anyjuknak ítélte őket a bíróság. A gyermekek azonban nem hajlandók elhagyni apjukat.

Zoltán elmesélte a Borsnak, hogy a jogerős döntés után csak kéthetente láthatta a gyerekeket és amikor nála voltak, nem akartak hazamenni. Végrehajtókat küldtek értük, Peti azonban bezárkózott a kocsiba. Mint mondta: a gyerekek tiltakozását nem bírta tovább nézni, odakiáltott hát: fussatok!

Már többször is próbálták az anyjukhoz vinni a gyermekeket, de kiborultak, megszöktek.

A volt feleség, Éva másként látja ezt a történetet.  Szerinte nagyon szoros kapcsolata volt a testvérpárral, de egyszer átmentek az apjukhoz, és azután egyik napról a másikra elfordultak tőle.

– A gyermekeim nem akarnak hozzám jönni, Zoli élettársát hívják anyának. Két éve nem beszélhettem velük négyszemközt – panaszkodik az anya. Azt mondja, olyan mintha átmosták volna az agyukat, azt állították, hogy bántotta őket, nem adott nekik enni. De ez nem igaz – nyilatkozta a lapnak.

Ott lesz a gyámhatóság

Egy gyermekelhelyezés kérdésében hozott ítélet esetében ugyanúgy a bírósági végrehajtó feladata, hogy érvényt szerezzen a döntésnek, mint amikor egy kártérítést vagy ki nem fizetett hitelt akarnak behajtani – mondta el a Bors kérdésére Nagy Zoltán ügyvédje. Miután azonban gyermekek a végrehajtás alanyai, a végrehajtó ilyen esetekben kéri a gyámhatóság, adott esetben a rendőrség segítségét.

A végrehajtónak nincs joga ahhoz, hogy megragadja, és erővel magával vigye a gyerekeket, ezt csak az édesanya teheti meg. Ma negyedszer kísérelik meg a végrehajtást, az első három esetben a gyermekek megszöktek és elbújtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik