A Magyar Lízingszövetség március második felében választott új vezetőséget. A váltást nemcsak a korábbi elnök, Vattay Antal decemberi leköszönése indokolta, hanem az is, hogy az elmúlt egy évben drasztikusan átalakult a szervezet tagösszetétele: lényegében túlsúlyba kerültek egyfelől a többségi vagy kizárólagos külföldi tulajdonban lévő vállalkozások, másfelől – részben az előbbivel összefüggésben – az erős banki kötődésű cégek. Ma már a lízingcég kifejezést is óvatosan kell kezelni, lévén, hogy ezek a vállalkozások nem csak lízinglehetőséget, hanem különböző hitelkonstrukciókat és bérleti megoldásokat is kínálnak ügyfeleiknek. Ezen elmozdulásoknak a szövetség vezetésében is ki kellett fejeződniük. Az elnökségi tagból három évre elnökké előlépő Révész Tamás korábban a Centrál Lízing Kft. igazgatójaként dolgozott, jelenleg pedig a frissen alapított Budapest Autófinanszírozási Rt. vezérigazgatója (a Budapest Bank-csoporthoz tartozó új cég, sajátos módon, az elnök megválasztásakor még nem volt tagja a Lízingszövetségnek, ám időközben már ők is benyújtották a belépési nyilatkozatot.) A héttagúra bővített vezetőségen belül egy alelnöki tisztet is létrehoztak, amelyet a hazai magántulajdonosok kezén lévő SK Lízing Kft. ügyvezető igazgatója, Kármán Ferenc tölt be, miközben a főtitkári teendőket továbbra is Nyerges László látja el. Palotai József (OTP-Deutsche Lízing Kft.) és Szabó László (UB Leasing Kft.) már korábban is tagja volt az elnökségnek, újonnan került be viszont a testületbe Abaházy János (Pannonlízing Rt.) és Tri Nguyen Duc (Daewoo Lízing Kft.). Az új vezetés fontos feladatai közé tartozik a kontinentális lobbyszervezet, a Leaseurope október első hetében Budapesten esedékes közgyűlésének előkészítése. A rendezvény – amelyre szerte Európából 200 szakembert és majd ennyi kísérőt várnak – kiváló lehetőségnek kínálkozik arra, hogy a lízingszakma a hazai és nemzetközi érdeklődés középpontjába kerülhessen.
- 12:16 „A közpénz felhasználása nem magánügy" – átfogó vizsgálat vár a 4iG-re
- 11:52 Találkák, bálok és pletykák a grandhotelben - Amikor a hotel lobbija még a társasági élet centruma volt
- 11:30 Magyar sportolóé az atlétikai Eb drámája: Venyercsán Bence hihetetlen módon bukta el az érmét
- 11:25 „Nagyon be van állva” – videón a Nagykörúton a sínekre hajtó, balesetet okozó ámokfutó
- 10:37 „Jó híreket kaptunk" – Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Pakson
- 10:32 Ijesztő látvány az élő adásban elájuló sportriporter
- 10:22 44 éves rekordot döntött meg az atlétika új oroszlánja
- 10:00 Semmivé lett ezerhektárnyi víz: a kiszáradás szélén álló Kolon-tónál jártunk
- 09:53 Négy autó ütközött az M7-esen, nagy a torlódás
- 09:42 Orbán Anita: Jelentősen megnőtt a konzuli védelemre regisztrálók száma
- 09:08 Turistabusz szenvedett balesetet Kerepesnél
- 08:57 24/7: Így locsold a jövő árnyékát
- 08:16 Erős földrengés volt Indonéziában, legalább 38-an meghaltak
- 08:15 Sorra mentek át az autók a piroson a kőbányai vasúti átkelőnél – épp drónoztak a rendőrök
- 08:00 Kvíz: felismered, melyik retró rajzfilmsorozatból mutatjuk a képkockát?
- 07:25 Milliós kötbérek miatt panaszkodnak vállalkozók a Fizetési Pontra – a GVH is vizsgálódik
- 07:01 „Sikítva szaladtak a gyerekek" – gázpisztollyal fenyegetőzött egy férfi egy nyíregyházi játszótéren, mert idegesítette a gyerekzsivaj
- 06:01 „Lehet, hogy mindketten a saját anyanyelvükön szólalnak meg, mégis megértik egymást” – óvatos optimizmus jellemzi a magyarokat Kárpátalján
- 06:20 Hőség: több megyére figyelmeztetést adtak ki
- 09:42 Orbán Anita: Jelentősen megnőtt a konzuli védelemre regisztrálók száma
- 10:00 Semmivé lett ezerhektárnyi víz: a kiszáradás szélén álló Kolon-tónál jártunk
- 09:08 Turistabusz szenvedett balesetet Kerepesnél
- 11:25 „Nagyon be van állva” – videón a Nagykörúton a sínekre hajtó, balesetet okozó ámokfutó
- 21:57 Az egyik elsüllyesztésre váró bárkáról jelentkezett be Magyar, és a projekt szűk keresztmetszetéről is beszélt
- 03:33 Jackl Vivien az óriási egyéni csúcs után: Messziről jöttem vissza
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
